Az Év önkéntese: akinek egy mosoly és a köszönet is elég fizetség

Szabó Sándorné nem szívesen ül tétlenül otthon, társasági ember, aki szívesen segít másoknak. Így amikor egészségügyi problémái miatt kicsöppent a munka világából, nem gubózott be a négy fal közé, hanem önkéntesnek állt.

– Érdekes dolog embereket megismerni, és nagyon jó érzés segíteni, adni és visszakapni a szeretetet. Ez az önkéntes munka lényege – vallotta meg a díjazott hölgy.

Elárulta, hogy szívesen tevékenykedik például ruhatárosként, ott jókat tud beszélgetni a rendezvények látogatóival. Főként a nyugdíjasok azok, akik nagyon szeretnek tereferélni, beavatják kisebb-nagyobb problémáikba, egészségügyi problémáikba, vagy mesélnek az unokákról. A nyugdíjas bácsik pedig előszeretettel udvarolnak a ruhatárosnak, amit persze nem kell túl komolyan venni.

Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ műsorújságját is szívesen kihordja, beviszi irodákba, intézményekbe, szórakozóhelyekre. Mint mondta, ezzel nemcsak az Agórának, de az embereknek is jót tesz, akik így értesülhetnek a programokról. Örömmel tevékenykedik a Civil Kavalkádon is, de ha bárhol szükség van segítségre, ő rögtön megy, amíg csak bírja fizikailag.

– Sokat vállalok, de a gyerekeim már kirepültek, így őket nem zavarja, hogy keveset vagyok otthon. Sőt, még örülnek is, hogy nem zárkóztam be a négy fal közé – fejtette ki Szabó Sándorné.

– Az élettársam se bánja, ő velem együtt önkénteskedik, most például a megyeházán csomagoljuk az adományokat. Bár ő megjegyezte már, hogy túl sok mindent bevállalok, de mondtam neki, majd tudom én, mikor elég. Igaz, van, hogy este nagyon fáradtan érek haza, de másnap erőt veszek magamon és megújult lendülettel folytatom.

– Mi nem bánjuk, hogy ezért a munkákért nem kapunk pénzt – tette hozzá. – Nekünk az a fizetség, ha mosolyognak és megköszönik a segítségünket. Van, hogy elmondják nekünk a problémáikat, mi meghallgatjuk, és már ezzel is jót teszünk velük. Nagyon elkoptak valahogy az emberi kapcsolatok, miközben rengeteg a családi, munkahelyi probléma, amit nincs kivel megbeszélniük. Velünk, önkéntesekkel viszont megoszthatják. Tehát valójában nemcsak önkéntes tevékenységet vállalunk, hanem az emberek lelkével is foglalkozunk. Annyi ember van, aki nem tudja kiadni magából a gondjait! Jó, ha van, aki mosolyogva fordul feléjük. Nagyon jó érzés segíteni, bárkinek ajánlani tudom, hogy jöjjön önkénteskedni! Én ezt valójában nem is nevezném munkának. Számomra ez hobbi!

Azért csinálja, mert szereti

Ica azt is elárulta, megesik, hogy mikor megtudják az emberek, hogy önkéntesként végeznek valami munkát, lesajnáló pillantásokat vetnek rá. Kérdik ilyenkor, minek csinálja ingyen, úgysem fog megélni belőle. Ilyenkor azt válaszolja: az, hogy miként élek meg, az az én gondom, és azért csinálom, mert szeretem csinálni. Ha mindenki azzal foglalkozhatna, amit szeret, biztos nem panaszkodnának ennyit az emberek. A köszönetük, mosolyuk pedig felér a fizetséggel.