Örök hűség férjnek, feleségnek, szeretőnek

A Kanadában született szerző ezt követően még számos maradandó színházi és filmszínházi darabot írt meg, a mulatságosabbak közül a Romantikus komédia, a Jutalomjáték és a Váratlan találkozások lehetnek talán azok, melyeket a magyar nézők is ismernek és kedvelnek.

A Jövőre, veled, ugyanitt című kétfelvonásos romantikus vígjáték a második darab a Szolnoki Szigligeti Színház idei évadjának nagyszínpadi repertoárjában.

Bukni a művel nagyon nem lehet, hiszen az alapötlet szolgáltatja a részsikert, ám bukdácsolni enged, ha az egyébként sodró lendületű párbeszédek nem ösztönből és természetesen fakadnak ki a szereplőkből.

Mert ebben az esetben az akcióknak és reakcióknak azonnaliaknak kell lenniük, hogy a színpadon, térben és időben, a humor és a dráma, váltakozó szereposztásban is pillanatok alatt érvényesüljön. Adott egy átlagosnak mondható feleség és egy szintén halványszürke személyiségjegyekkel megáldott férj, akik leélnek együtt egy egész életet.

Házastársak, ám nem egymásé. Ez a helyzettragikum a színdarab mozgatórugója, hiszen nő és férfi titokban, évente egyetlen egyszer, egy hétvégére találkoznak egymással, ugyanott – a darab ötéves évfordulókat mutat be.

Mert valamiért hiányoznak, kellenek egymásnak, szükségük van az alkalmi kikapcsolódásra. Vagy inkább bekapcsolódásra, ráhangolódásra. Doris a kaliforniai Oaklandban él, 25 éves, George 27 éves, könyvelő, New Jersey-ből.

A férfi és a nő véletlenül fut össze egy kaliforniai tengerparti szállodában, ahova Doris egy vallási közösséggel, míg George egy üzleti partnerével érkezik. A találkozás futókalanddal kezdődik, ami évi egy-egy randevú folytán több évtizedig tart.

Időszakos együttlétük épp olyan, mint a házaspároké; örömökkel, fájdalmakkal, szurkálódásokkal, megbékélésekkel tarkítottak. Eleinte évődésekkel, sűrű szerelmeskedésekkel, majd lassacskán értelmes és érzelmes beszélgetésekkel teli.

Furcsa, de izgalmas a tematika: Doris és George egymással őszinték, saját otthonaikban is gyermekeket nevelő, szerető házastársak, ám ott mégiscsak csalók. Egyik életüket sem adnák fel.

Nem is tudni, hogy Doris és George tudna-e az alkalmi éves hétvégék után huzamosabb ideig egymással is élni. Lehet, hogy épp e távkapcsolat kettejük életre szóló szerelmi-baráti ereje.

Állítólag Bernard Slade, miután világszerte itt-ott bemutatták a darabját, számos országból kapott leveleket, amelyekben férfiak és nők ugyanilyen együttállásról vallottak.

A Jövőre, veled, ugyanitt máig az egyik legnépszerűbb, legtöbbet játszott komédia a világon, mely 1975-ös bemutatóját követően egy megszakítás nélküli, 1435 előadásból álló szériát élt meg.

A színdarabból készült televíziós adaptáció pedig meghozta az Oscar-jelölést is a szerzőnek. Néhány évvel ezelőtt Slade megírta a folytatást is, mely színdarab is hasonló érdeklődéssel fut hazánkban is.

Doris szerepét Kertész Marcellára, George-ét Mihályi Győzőre osztotta a rendező, Balázs Péter. Nem egyszerű két és fél óra alatt húsz-huszonöt évet korosodni a színpadon, még akkor sem, ha sminkek, festékek, szemüvegek, ruhaviseletek segítenek benne.

A fiatalos pár mindkét tagjának karaktere az első felvonásban kissé koravénnek tűnik. Jó-jó, már huszonévesen szinte meglett házasok, de a ’70-es évek Amerikájában, főleg a korszak ifjúságáéban azért rövidebbek és gyorsabbak voltak az idők és a reakcióidők.

Nem túlzás, szer nélkül is speed-világot éltek a jenki fiatalok. A darab felvezetésében a szereplők alakításából hiányzik a frissesség, az alig felnőttek flegma, cikicaki spontaneitása. A párbeszédek is dadogósra sikeredtek helyenként, ám eme „gyermekbetegség” kinőhető lesz az előadások során.

A második felvonásra igazán „felnőttek”, megértek a színészek a szerepükhöz. Élethűen líraibb, hihetően romantikusabb lett a Kertész–Mihályi pár. Csak a díszlet nem változott. Jelezve a középszerű, középkategóriás amerikai hotelek évtizedes állandóságát.