Hamarosan megépül a két évtizede várt kápolna Kócspusztán

Régi hagyománya van a megemlékezésnek a Tisza-tó és a Hortobágy találkozásánál fekvő városban. Idén augusztus 11-én tartották meg a Kitelepítettek Találkozóját, Tiszafüred-Kócsújfalun.

A megemlékezés galambröptetéssel indult, majd Percze Miklós költő adta elő Pusztai délibáb című versét. Múlt és jelen viszonyáról, a megemlékezés fontosságáról szólt beszédében Bíró Mihály, Kócsújfalu önkormányzati képviselője. Van-e nagyobb bűn, mint mások testi-lelki megnyomorítása?

Hogy lehet túlélni és tiszta szívvel, megbocsájtással emlékezni?

– Ezek a kérdések határozzák meg múlt és jelen, jelen és jövő viszonyát. A kitelepítések célja a magyar középosztály megtörése volt, a félelem és a megalázás eszközével – fogalmazott.

Ez a réteg alkotta a magyar értelmiség egy jelentős részét, akik nem hajoltak meg minden intézkedés előtt.

Példamutatásuk veszélyt jelentett az akkor kibontakozó diktatórikus rendszerre. Nem adták fel elveiket és méltóságukat, az utókor számára ők a győztesek.

Ökumenikus istentiszteletet tartott P. Hidász Ferenc ferences szerzetes, valamint Szabó Konrád Sándor református lelkipásztor. Ezután Kocsis Csaba zenés irodalmi műsora, majd az önkormányzat által állíttatott új kopjafa leleplezése következett.

A remekmű a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntetett Czupp Pál fafaragó népi iparművész alkotása. A Szőke Tisza

Népzenei Együttes és az Egyeki Népdalkör műsora után ebédre várták az emlékezőket. A hagyományoknak megfelelően mécseseket gyújtottak az elhurcoltak és kitelepítettek emlékére.

Az új kopjafánál pedig elhelyezték a megemlékezés koszorúit és virágait.

Az ünnepségen részt vett Csongovainé Zsákai Piroska egykori kitelepített, a Kaptam egy világot című könyv szerzője is. Néhány szót válthattak vele, egy-egy példányt is dedikált a kitelepítés szörnyűségeit feldolgozó könyvéből.

Egyébként négy település részvételével, egy templomok felújítását és építését szolgáló pályázaton nyert hetvenöt millió forintot Tiszafüred. Ebből megújulnak a katolikus és a református templomok, valamint megépülhet az évtizedek óta várt kápolna Kócsújfalun.

Osztályidegeneket vittek kényszermunkára

Az államosítás mellett a hortobágyi kitelepítések az 1950-es évek magyar történelmének legsötétebb fejezete. A kommunista diktatúra tizenkét kénszermunkatábort hozott létre az Alföldön.

Három év alatt (1950-1953) mintegy tízezer embert telepítettek ki mindenféle ítélet nélkül.

Fegyveres őrizetben, embertelen körülmények tartották őket. Kényszermunkát végeztettek velük a Hortobágy, Nagykunság és Hajdúság területén működő állami gazdaságokban.

A kitelepítések 1950. június 23-án kezdődtek, családok ezreit vitték az ország nyugati és déli határvidékéről is.

Végül az első Nagy Imre-kormány 1953 júliusában amnesztiát hirdetett, melynek eredményeként feloszlatták a munkatáborokat. A kitelepítettek egyben kárvallottak is lettek. Nem térhettek vissza lakhelyükre, kizárólag segédmunkásként alkalmazták őket.

Minden addigi tulajdonuk az államra szállt. Kárpótlást azóta sem kaptak.