Hallott már a bothúzásról? Ez a lány bronzérmes lett az Európa-kupán!

– Nem te vagy az egyedüli, aki alig tud valamit erről a sportról... – legyint Gulyás Barbi, akinek szégyenkezve vallom be, hogy finoman szólva nem vagyok jártas a bothúzásban. Úgy is mondhatnám, gyakorlatilag semmit nem tudok róla.

– Akkor kezdem az elején. Ketten leülnek egymással szemben, és megragadnak egy fél méteres, kábé három centiméter átmérőjű botot azzal a céllal, hogy megszerzik azt, vagy áthúzzák az ellenfelet a saját térfelükre.

– A „játék” két nyert körig tart. Ha valaki 2:0-ra nyer, több pontot kap, mintha csak 2:1-re győzné le ellenfelét – magyarázza.

Első hallásra nem tűnik túl bonyolultnak ez a sport, aki az erősebb vagy nehezebb, az győz.

– Ügyességgel is lehet győzedelmeskedni a meccsen, nem elég a nyers erő – reagál felvetésemre Barbi. Hozzáfűzi, egy ötven kilós embert nem is eresztenek össze egy száz kilóssal, ő például az ötvenöt-hatvanöt kiló közötti súlycsoportban versenyez.

Természetesen nőkkel.

– Kevés az igazán jó női bothúzó. Nem csoda, szerintem ez egy tipikusan férfias sport. Én is csak véletlenül csöppentem bele.

– Tavaly még mint fekvenyomó indultam egy versenyen, ami mellett megrendezték a bothúzást is. Egyik barátom odajött hozzám, és megkérdezte, volna-e kedvem kipróbálni botot húzni.

– „Miért ne?” – válaszoltam, erre azt felelte, ennek örül, mert benevezett a versenybe.

Barbi elárulja, egy-egy nemzetközi megméretésre nem is egyszerű a felkészülés, a környéken ugyanis közel s távol nincsen bothúzó klub. Barbara is Szegedre jár le edzeni, mert ott működik egy bothúzó csapat.

Itthon „csak” erősíteni szokott. Arról is beszélünk, egy szkanderos vélhetően nagyon jó bothúzó lenne, létezik is átjárás a két sportág között.

Az azerbajdzsáni versenyről szólva a bronzérem bár szépen csillog, Barbi akár meg is nyerhette volna a versenyt, hiszen az élen végző orosz lányt legyőzte.

Nem úgy magyar ellenfelét, akitől viszont kikapott. A pontok alapján így csak a harmadik helyen végzett.

– Hónapokig gyűjtök egy-egy versenyre, melyet kizárólag én fizetek, egyetlen szponzorom sincsen. De hát... mindig kell valami kihívás az életben... – vallja az egyébként szakács végzettségű fiatal nő, aki most egy egészen másféle területen dolgozik.

Miközben beszélgetünk, önkéntelenül is leragad a tekintetem Barbi karjain. Nem szeretnék vele összetűzésbe kerülni.

– Néha a férfiak is megijednek ettől – neveti el magát beszélgetőpartnerem, saját vállaira pillantva.

– Vannak srácok, akiknek nagyon tetszik, hogy nem fúj el a szél, másoknak ez nem jön be. Nem baj ez, mindannyian mások vagyunk. Jelenleg amúgy nincsen barátom és nem azért, mert annyira válogatós vagyok.

– Egyetlen kérésem van csak az „ideális” pasit illetően: legyen nagyobb, mint én. Remélem, ez a vágyam nem teljesíthetetlen...

Inkább vagány, mint nőies

Gulyás Barbi soha nem volt „babás” lány, most sem az a tipikus „nőcis” nő. Nem szereti a rövid szoknyákat és a magas sarkúakat sem. Nem is csodálkozott az anyukája, amikor beállt erőemelőnek, vagy egy évvel ezelőtt bothúzónak.

A jelenleg is a szüleivel élő, huszonnégy éves fiatal nő persze nem csak edz vagy botot húz szabadidejében, hanem süt (specialitása a túrós pizza), főz és kutyát sétáltat. Egyetlen dologra nem képes: semmit nem csinálni.

Ha mást már végképp nem tud kitalálni, akkor hát elmegy kocsit lemosni.