A fúrómérnök emlékei szerint évente több olajkitörés is volt az Alföldön

– Az ön neve fogalom a kitörés-elhárítás történetében. Olajos dinasztiából került erre a kulcsfontosságú területre?

– Dehogy! A családban nem volt olajbányász. Bakonycsernyén, ahol 1931-ben születtem, volt egy bánya, így a sógoraim, más lehetőség híján, bányamunkások voltak. Nem is az a kérdés, hogyan kerültem mérnökként az olajiparba, hanem az, hogy egy parasztgyerek miként kerülhetett gimnáziumba.

– Nagyon szegény, hatgyerekes családból származom. 1942-ben meghirdették a tehetségkutató versenyvizsgát, amelyre az iskolám igazgatója javasolt. A bonyhádi evangélikus gimnáziumba három gyereket vettek így fel.

– Egy tapolcafői kanász fiát, akiből Ybl-díjas építész lett, egy Vas megyei parasztgyereket és engem. A nagygazdák fiai helyett három csórót választottak ki erre a lehetőségre.

– Rettentő szegényen éltem a gimnáziumban, mert otthonról pénzt nemigen kaptam. Az iskola adott ellátást, szállást, az öltözékünk meg általuk gyűjtött használt ruha volt.

– 1950-ben kitűnő eredménnyel érettségiztem, s jelentkeztem a Miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetemre, mert a gyerekkoromban látott bánya izgatott. Más pályákról semmit sem tudtam.

– De végül nem szállt a mélybe.

– Volt egy mondásunk, hogy akkor megyünk bányásznak, ha a bányán ablak lesz. A zalai olajmezőkön megismertem az olajbányászatot, s erre szakosodtam. A diploma után, 1954-ben Szolnokra vettek fel, az akkori fúrási vállalathoz.

– Fúrómérnökként kezdtem, amikor megalakult a hajdúszoboszlói üzem, annak lettem a vezetője. ‘64-ben kerültem vissza Szolnokra, itt osztályvezető, főosztályvezető, végül termelési főmérnök lettem.

– Hogyan került kapcsolatba a kitörésvédelemmel?

– Az Algyő 168-as kút volt az első igazi nagy kitörés az Alföldön. Akkor belátta a főnökség, hogy szükség van egy mentési munkákat végző szervezetre. Ezt 1968-ban én szerveztem meg, és huszonöt évig vezettem.

– Két nemzetközileg elismert mentőcsapat alakult akkor az országban. A dunántúlit Buda Ernő irányította, és szorosan együttműködtünk egymással. Külföldi bevetésre a kettőből verbuváltunk egy kimenő csapatot.

– Az embereket itt úgy válogattam össze, hogy állandóan jártam a berendezéseket, tudtam, ki mire képes. Azt néztem, hogy engedelmes, fegyelmezett és okos legyen. E nélkül nem kerülhetett be senki a mentőcsapatba.

– Egy ma is Szolnokon élő kollégát, Somlai Nándort külön szeretnék közülük megemlíteni, mert ő volt a lelke a csapatnak. Bátor volt, de nem vakmerő. Részt vett a kuvaiti bevetésben is.

– A Füzesgyarmat 18-as kút kitörésénél a nyomás kiszórta a termelőcsövet, s vagy száz méter magasban kettő összeütődött, s a szikrától a gáz belobbant. Az égő kút letolt magáról minden mozgathatót, toronyállást, kapcsolóállást. Somlai tudta, hogy amikor már beáll a kút termelése, oda lehet menni hozzá, mint egy szelíd birkához.

– Nagy veszély leselkedett önökre munka közben?

– Kockázat mindig volt, mert veszélyes munkát végeztünk. Az említett Füzesgyarmat 18-ason a tűz eloltása után a kút éghető folyadékot termelt, s tíz centi vastagon elöntötte a környéket.

– Mégis oda kellett menni kútfejet szerelni, s ha akkor a kút begyullad, mindenki égett volna, mint legyek a tűzben. Volt, hogy egy sofőr a jelzés ellenére áthajtott ezen.

– Szerencsére a kút nem gyulladt be. Máskor a szél kifújta a gázt a mezőre, s hogy elégjen, a kutat újra be kellett gyújtani. Az Alföldön 350 bar nyomás van a mélyben. Amikor itt volt a Red Adair kitörés-elhárító világcég képviselője, Fábiánsebestyénben meglátta, hogy a kútfejen milyen nyomás van, már söpört is kifele.

– A Hajdúszoboszló-36-os kút égésének százméteres lángját állítólag Pestről is lehetett látni. A gáz ház nagyságú földkupacokat dobált ki, és ötszáz méter hosszban megsüllyedt a föld. Ma egy horgásztó van a helyén.

– A Hajdúszoboszló-59-es kútnál meg elsüllyedt az egész berendezés. Betemettük és ottmaradt. A szolgálatom alatt számos kitörés volt az Alföldön, két-három jutott egy évre. Szerencsénk volt, hogy ez alatt csak egy haláleset volt, amikor egy fábiánsebestyéni forróvíz-kitörésnél a kútból kilőtt szerszám fejbe ütötte a toronytól öt méterre álló főmestert, aki azonnal meghalt.

– A kitöréseket mindig emberi hiba okozta?

– Nem! A legtöbbet igen, de a természet is közrejátszott ebben. Évekkel ezelőtt olvastam erről dr. Papp Simon vitára serkentő megállapítását. Ő neves geológus volt, az olajipar egyik atyja, de úgy vélem, tévedett, amikor a Hajdúszoboszló-36-os kút katasztrófájáról kijelentette, hogy a fúrósok hibájából bomlott meg a kút egyensúlya.

– A katasztrófa bekövetkeztéhez az is kellett, hogy nem zárt eléggé a béléscső, és így meg tudta kerülni a gáz. A biztonsági béléscső hosszát, ami korábban ötszáz méter volt, valaki valamiért lecsökkentette háromszázra, s ezzel lényegében aláírta a 36-os és az 59-es kutak halálos ítéletét.

– A kutak környékén megjelent a gáz, és végül kisöpörte a környéket.

– Mivel lehetett megelőzni az ilyen problémákat?

– Azzal, amit egy amerikai továbbképzésen tanultam. Ők a kutat már az első méter lefúrása után sem hagyják felügyelet nélkül, s amikor hazajöttem, ezt tudatosítottam a fúrósokban, erre oktattuk őket.

– Bevezettük az éjszakai ellenőrzéseket is, mert a kitörések zöme akkor következik be, amikor fáradt az ember és lankad a figyelme, nem érzékeli a veszélyt. Kezdetben találkoztam olyan esettel, hogy műszakban az egész társaság a bódéban beszélgetett, a fúrómester meg aludt.

– Ez nagyon felháborított, de nem szúrtam le a fúrómestert. Kértem, hogy a jelenlétemben hívja fel a főnökét és mondja el neki, mi történt. Utána már volt két-három évünk, amikor a korábbi évi egy-két kitöréssel szemben egy sem történt. Akkor lettem a vállalat mérnöke cím birtokosa, amiről a kollégáim is elismerték, hogy megérdemeltem.

– Mi a véleménye arról, hogy nagyon kemény embernek tartották?

– Én két embert nem tudtam elviselni: a részeg, meg a lusta nem állt meg előttem. A többieket szerettem, s akármilyen furcsán hat, engem is sokan szerettek. Nagyon jó barátaim voltak a fúrósok között.

– Szerettem a gondolkodó, fegyelmezett embereket, akik példamutatóan hajtották végre a kapott utasítást, mert ott katonai fegyelemnek kellett lenni. Ez alapkövetelmény volt, mert nélküle nem működött volna a kitörésvédelem.

Úgy érzi, betöltötte a helyét

Ha egy kitörés bekövetkezett, szólt a telefon és beindult a gépezet. A főnökömmel már az autóban terveztük, mit kell tennünk. Az Alföldön minden megmozdult. Mentek a gépkocsik, a szükséges eszközökkel, anyagokkal, szinte harci feladat volt.

Életem folyamán az Isten engem a tenyerén hordott. Furcsa ezt mondani, de éreztem mindig, hogy valaki áll mögöttem. Úgy érzem, betöltöttem a helyet, ami nekem volt elrendelve. Ha újra kellene csinálni, akkor sem csinálnám másként.