Amíg a kátyúzás a „megoldás”, nem lesz nagy változás

Régi autósként már nem is emlékszem, mióta ígérnek fűt-fát, gyógyírt a helyzet orvoslására. Az egész tengeri kígyóvá nyúlt problémáról egy régi történet jut az eszembe, remélem nem sértődik meg senki rajta.

Friss ügyvéd dicsekszik boldogan ügyvéd apjának. „Képzeld! Elsőre megnyertem irodánk egyik, több évtizedes ­perét!” „Te boldogtalan!” – hangzik a döbbent válasz „Már a nagyapád is ebből élt, s te tönkretettél mindent!”

Azt hiszem, napjainkra ebből a kátyú- meg közlekedésügyből is politikusok nemzedékei nőttek bele ígéretek szülte választott tisztségeikbe, bár közben semmi nem változott.

Sokunk emléke, hogy amikor még nem világpiaci árakra­ hivatkoztak, mivel indokolták a benzinár-emeléseket. Azzal, hogy emiatt nem kell útdíjat fizetni.

Mivel hazai útjaink használatáért ellenszolgáltatást kérni kimerítette volna a tisztességtelen üzlet fogalmát, így állítólag a benzinár tartalmazta az útfelújítás költségét is.

Biztos benne volt, különben nem veri a csillagos eget, de jó út soha nem lett belőle. Így érkeztünk zötyögve a rendszerváltozáshoz, s azóta is kátyúról kátyúra araszolva haladunk.

A tengeri kígyóval csupán a fejét levágva lehet végezni. Ugyanez áll hasonló méretű útgondjainkra is. Amíg csak a kátyúzás meg a sebességkorlátozás marad megoldásként, nagy változásra az ígéretek dacára sem számíthatunk.

Legfeljebb néhányan örülhetnek, ha útközben fék helyett nem a rázkódástól kipottyant műfogsorukra taposnak rá a következő kátyú előtt.