Kultúradíjat kapott a martfűi metálzenész

– Miért ne kaphatna metálzenész kulturális díjat?­ – tárja szét kezét Lipák Péter. A martfűi származású, de ma már Budapesten élő zenész ­jogosan teszi fel a kérdést: mit nevezünk művészetnek egyáltalán?

Tény, a metálzenét klasszikus értelemben nem sorolják a művészet kategóriájába. A legtöbben nem tudnak átlépni azon a sztereotípián, hogy a metálosok csak üvöltenek és a fejüket rázzák. Pedig, ha nem lenne bekapcsolva a torzító, igen sok metáldallam jazzmuzsikához hasonlítana.

Péter szerint ahhoz, hogy valaki igazán jó zenész legyen, bizony, nem árt némi klasszikus zenei képzettség. Ő például hétévesen kezdett először furulyán, majd zongorán játszani.

Éveken keresztül a szolnoki Ádám Jenő ­Zeneiskola növendéke volt. Eredeti tervek szerint a fiatalember zenei középiskolában folytatta volna tanulmányait, de végül a Gépipariban kötött ki.

– Egy csomó kapcsolódási pont van a klasszikus zongora és a metál között. Nem egy dallam zongorán született, aztán lett átszerelve elektromos gitárra, zenekarra. Most is gitáron és zongorán „írom” a zenéket.

Kérdésünkre, a szülők fogták-e a fejüket fiuk hirtelen zenei stílusváltásánál, a ­válasz határozott: – Egy darabig fogták. Azt viselték el a legnehezebben, amikor a vasárnapi ebéd közben nem nóta, hanem kőkemény rock szólt a lejátszóból.

– De ez van, változik a világ – mondja nevetve Péter. Elmeséli, amikor fejet rángatva, hajat lengetve belecsapott a húrok közé, szülei nem egyszer sóhajtottak fel, hogy „Úristen…., ez borzasztó!”

– Sőt, ezeknek a szavaknak­ mindenféle más változata is elhangzott már részükről. Ez a színjáték azonban kell a ­zenéhez, nem mondok le róla!

A fiatal előadótól meg­tudjuk, ez a műfaj a huszonöt-negyvenöt év ­közötti férfiak zenéje. És hogy mi van a csajokkal? Őket a ­fiúk viszik magukkal, így lesz kiegyenlített a nemek aránya a koncerteken…

Az idén 34 esztendős Péter élete tavaly november óta már nem csak a zenéről szól, sőt, a zene egy kicsit háttérbe is szorult. Megszülettek ugyanis ikrei, egy kislány és egy kisfiú.

Ezért is nem tudta átvenni a magyar kultúra napján a városi kitüntetést, csak később. Akkortájt vitte ugyanis haza kis családját a kórházból.

– Gyermekeink a harmincadik hét után születtek, alig egy kilóval. Tomi is, Petra is jól van, szépen nőnek. Peti nevet direkt nem akartunk adni fiunknak, azt mondják, egy családban elég egy Péter – bólogat somolyogva a zenész, aki büszke és boldog édesapa.

Azt mondja, felborult az eddigi­ fontossági sorrend, minden más helyre rangsorolódott, most a gyerekek az elsők. – Akik már metálzenét is hallgattak! Kénytelenek voltak… – nevet az édesapa.

Martfű (így is) nyitott város

A képviselő-testület február végi ülésén vette át kultúra­napi városi kitüntetését Lipák Péter, az Effrontery zenekar alapítója, vezetője.

Dr. Papp Antal polgármester­ elmondta, Martfű nyitott ­város, igen sok tehetséges ­fiatal ­indult innen, akik aztán­ ­hírét viszik szülővárosuknak. Péter­ is minden fellépésekor­ megemlíti a közönségnek, honnan­ származik, hol vannak a ­gyökerei, azaz büszke Martfűre.

– A város azt tette, amit tennie kellett: díjazott egy tehetséget – tette hozzá a településvezető.