Ez durva volt!

2024.08.08. 19:55

A semmiből csaptak le a burai amazonok, szürreális jelenetek játszódtak le az utcán

Fényes nappal támadott meg és rabolt ki egy férfit két nő Tiszaburán. A burai amazonok 180 ezer forintot és egy mobiltelefont zsákmányoltak áldozatuktól, aki a rablás idején ittas volt. Ezt használták ki a rablók.

Molnár-Révész Erika

Miután előzetesen megbeszélték, hogy egy tiszaburai ismerősüktől elveszik a fizetését annak ittasságát kihasználva, még aznap akcióba lendültek a burai amazonok. 

amazonok
Az ügyészség rablás miatt indítványozta a gyanúsítottak letartótatását
Forrás: Police.hu

Valóságos közelharcot vívtak a burai amazonok a férfi fizetéséért 

A helyi férfi – ahogy várták – már napközben ittasan gyalogolt az utcán. Amikor utolérték, a 32 és a 21 éves nő közül az egyik hátulról megfogta a karját, és igyekezett elvenni a pénzét. Amikor a férfi megpróbálta a karját kihúzni a fogásból, a másik nő is mögé lépett, és hátulról lefogta. Ezután az egyikük a férfi nadrágzsebébe nyúlt, melyet az próbált megakadályozni, de eközben a földre esett. A fiatalabb nő ekkor vette ki a férfi zsebéből a készpénzt, míg társa a földön szétszóródott értéktárgyakat szedte össze. A burai amazonok összesen 180 ezer forintot, valamint egy 40 ezer forint értékű mobiltelefont zsákmányoltak a rablással. A rendőrök elől végül nem menekülhettek

A két nő valóságos közelharcot vívott a férfi fizetéséért 
Forrás: Police.hu

Egyikük már nem először rabolhatott, többszörösen büntetett

– Mivel mindkét gyanúsítottal szemben – akik közül az egyik többszörösen is büntetett – a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyát is figyelembe véve fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a nyomozás jelenlegi állására való tekintettel a bizonyítás megnehezítésének veszélye is megalapozott, ezért az ügyészség rablás bűntette miatt indítványozta a gyanúsítottak letartótatását – tájékoztatott dr. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője. 

Hozzátette, a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását. A fellebbezések miatt végleges döntést a Szolnoki Törvényszék hoz majd. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában