MEZŐTÚR

2018.05.27. 13:15

400 milliós fejlesztés: kisvonatot és kilátót is kap Mezőtúr

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert, több mint 400 millió forintból kezdődnek turisztikai fejlesztések Mezőtúron; egyebek mellett interaktív helytörténeti kiállítással, megújuló kovácsműhellyel, városnéző kisvonattal bővül a település kínálata – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel.

MTI

Herczeg Zsolt (Fidesz-KDNP), a tervek szerint 2020 nyár végére lezáruló projekt céljának nevezte a lakosság számára is elérhető, emellett a helyi hagyományok és kulturális örökség bemutatásán alapuló, komplex turisztikai attrakciót létrehozó programkínálat létrehozását.

A fejlesztések több helyszínt is érintenek.

Megújul és látogathatóvá válik a nagyközönség számára az 1928-ban épült, helyi védettség alatt álló városháza tornya, amely kilátóként is funkcionál majd – tájékoztatott.

Szintén a városháza épületében alakítanak ki egy Hortobágy-Berettyóra néző teraszos kávézót, a padlásterében pedig interaktív helytörténeti kiállítást.

A projekt keretében megújul egy kovácsműhely, és egy városnéző kisvonatot is vásárol az önkormányzat, emellett eszközöket szereznek be a kézművesházba és a többfunkciós kulturális központba – sorolta Herczeg Zsolt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában