Egymást segítik az autista gyereket nevelő szülők Szolnokon

Szerencsére ma már Szolnokon is elérhetők olyan szakemberek, akiktől útmutatást, fejlesztési javaslatokat kaphat a család. Ám minden autista más és más, különböző fokú érintettséggel és képességprofillal, így nem létezik olyan egységes „recept”, mely minden helyzetben és minden gyermeknél egyformán beválik.

Gyermekével legtöbbet a szülő van együtt. Ő az, aki a legkülönfélébb helyzetekben megfigyelheti csemetéje viselkedését, ő az, aki nap mint nap megvívja a maga harcát, átjutva a hétköznapok kihívásain, akadályain. Közben a maga módján „kénytelen” gyakorlati szakemberré válni.

Egy-egy jól bevált ötlet, módszer pedig nagy segítség lehet egy hasonló gyermeket nevelő családban is, még ha az nem is szerepel a szakemberek által kidolgozott eszköztárban.

Az Autistákért Szolnokon Civil Társaság szülőcsoportja épp azt tűzte ki célul, hogy összehozza az autista gyermeket nevelő anyukákat és apukákat, hogy megosszák egymással szülőként szerzett tapasztalataikat és kölcsönösen tanulhassanak egymástól.

A civil társaság képviselője Molnár Mónika és Kaszáné Dézsi Hajnalka, de oszlopos tagja a csoportnak Hajnalka férje, Kasza István is.

– Kislányom, Dorottya, korán megkapta a diagnózist – idézte fel Mónika. – Már kicsiként feltűnt nekem szokatlan, a többi gyerektől markánsan eltérő viselkedése, jeleztem is a védőnőnek, háziorvosnak, de nem tudtak magyarázatot adni. Amikor beírattam a bölcsődébe, kértem a gondozókat, figyeljenek már rá, mert pontosan úgy viselkedik, mint az a kislány, akit ott láttam.

– Akkor annyit mondtak, jaj, anyuka, nincs semmi gond a te kislányoddal, az a másik autista. Nem tudtam, mi jelent ez, de pontosan olyan reakciói voltak az enyémnek is. Nagyon hamar megkaptuk a diagnózist. Azt se tudtam még, mi az a pervazív fejlődési zavar, a környezetem pedig sajnálattal, szánalommal reagált, ebből tudtam, hogy nagy baj lehet.

– Interneten kezdtem keresgélni, mivel tudnám a gyermekem támogatni. A szakemberekkel fokozatosan kialakult a kapcsolati hálóm, de mindig kerestem azok társaságát, akik ugyanolyan cipőben járnak, mint én, azaz a szülőtársakat. Mert számomra ők a leghitelesebb gyakorlati szakemberek. Ők az én legnagyobb támogatóim.

Valóra szeretné váltani az álmait

Dorottya valószínűleg élete végéig mentorálásra szorul, de neki is vannak álmai, vágyai. Például szeretne 3D-s filmet készíteni. Otthon a számítógépen ügyesen rajzolja meg képkockánként, amit elképzel. Gyurmafiguráiból pedig már volt is kiállítás a Hild Viktor Könyvtárban.

Hajnalkáék fiánál, Gergőnél akkor bukkantak fel a problémák, mikor hároméves korában új helyre költöztek. Az óvodán keresztül jutottak el pszichológushoz, ahol megállapították, hogy mutat ugyan autisztikus tüneteket, de valószínűleg nem az, mert például volt tartalma a játékának, megkésett volt ugyan a beszédfejlődése, de aztán behozta a lemaradást.

Az elfogadó családi légkör sok tünetet elfedett, végül hat és fél éves korában kapott diagnózist. Gergő ép értelmű, csak szórt intelligenciával rendelkezik, így kell neki egy kis fejlesztés, de normál iskolába jár, ahol most másodikos. Osztálytársai elfogadják, főleg a lányok szeretik nagyon, mert barátságos gyerek. Van egy nővére, vele is nagyon jól kijön, a nyáron táborban is voltak együtt.

– A családunk többi tagja vonakodva fogadta, hogy Gergő autista lenne, mert hiszen olyan kedves, aranyos – mutatott rá az apuka, István. – El kellett magyarázni, hogy ez egy spektrumzavar, különböző végletekkel, amibe a kedvesség is belefér. Az emberek sok mindent nem tudnak az autistákról, ezért sokszor begörcsölnek, tartanak tőlük, nem tudják, hogy viszonyuljanak hozzájuk. Jó, ha időben elmondjuk, hogy ez egy állapot és nem betegség.

Mónika baráti körét megszűrte, hogy autista lánya van. Nem értették meg, mekkora küzdelem és szenvedést jelent ez az állapot, miközben az anyukának támaszra lett volna szüksége. Az apuka ráadásul kilépett a családból, nem tudta feldolgozni a helyzetet. Ez sajnos, nem egyedi eset.

– Meg is van a véleményem a férfitársadalomról – vélekedett az ellenpéldaként állítható István. – A férfi attól férfi, hogy kiáll a családjáért, pláne, ha baj van! Gergő az én fiam, és imádom. Egyébként is nagyon szeretem a gyerekeket. A feleségem is, aki védőnő. Így nekünk valamivel könnyebb.

– Én viszont az intézményekkel tudok jól együttmunkálkodni – mutatott rá Mónika. – Nagyon sok elfoglaltságom van, és most személyi segítőket veszek igénybe Dorottya ellátásához. Ez végigkíséri az életünket. A lányom speciális iskolába jár. Most itt, Szolnokon tanul, korábban Kisújszálláson, bentlakásos intézményben. Annak idején éreztem, hogy nem tudok a gyermekemnek annyi támogatást adni anyaként, amit az állapota igényel, amit a bentlakásos iskolában egy speciális autista csoportban, megfelelő szakképzett pedagógusoktól megkaphat.

– Nekem is tanulnom kellett az autizmusról. Mikor átírattam Szolnokra, az az ő kérésére történt, már volt olyan ügyes, hogy megfogalmazza az igényeit. Most igen harmonikus a kapcsolatunk, pedig kamasz is és autista is.

A szülőtársak támogatása azonban jól jön. A csoportnak öt alapító tagja van, de szeretnének új tagokat toborozni, segítséget nyújtani a hasonló cipőben járó szülőknek, akik tapasztalataiból ők is tanulhatnak. Minden hónap harmadik szerdáján ülnek össze a Széchenyi-lakótelepen működő Hild Viktor Könyvtárban, ahol bárki csatlakozhat hozzájuk.

Azért is fontos e kezdeményezés, hogy körül tudják járni, milyen jellegű segítségre lenne szükségük. Állami támogatásra is akkor számíthatnak, ha az érintettek meg tudják fogalmazni igényeiket.

Érzékenyítést is vállalt az apa

Gergő osztálytársai kezdetben nem tudták, hogy a kissé szokatlan viselkedésű fiú autista. István azonban bement egyszer az osztályukba, mondhatni, érzékenyíteni. Egy autista segítő könyvből olvasott fel a gyerekeknek, akik rá is ismertek a szereplő és osztálytársuk közötti hasonlóságra.

István pedig azt tapasztalta, hogy egy ilyen jellegű kezdeményezés a pedagógusnak is nagy segítség, hiszen terhet vesznek le a válláról, ha a helyzet magyarázgatását nem neki kell felvállalnia.