Orosz dróntámadás érte Kijevet – frissül

977. napja tart a háború a szomszédunkban. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Az orosz hadsereg Szu-34-es repülőgépe

Forrás: Anadolu via AFP

Cikkünk frissül

Orosz dróntámadás érte Kijevet

Oroszország második egymást követő éjszaka több hullámban támadta drónokkal Kijevet – közölte vasárnap az ukrán főváros katonai közigazgatása.

„Úgy tűnik, hogy most minden éjszaka, hosszú szünetek nélkül, az orosz fegyveres erők támadják a békés Kijevet” – közölte Szerhij Popko, a katonai közigazgatás vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

Elmondta, hogy Oroszország több hullámban, különböző irányokból és különböző magasságokból mintegy 10 drónt indított, de az ukrán légvédelmi egységek a város felé közeledő valamennyi eszközt megsemmisítették.

Sérültekről vagy nagyobb károkról nem érkezett jelentés – tette hozzá.

Szu–35Sz és Szu–34 típusú repülőgépek sikeres bombatámadást hajtottak végre az orosz–ukrán háborúban

Az orosz védelmi minisztérium Telegram-csatornáján közzétett közlemény alapján egy jelentős légi hadműveletről számoltak be a Kurszki terület határ menti régióiban. A közlemény szerint egy Szu–35Sz vadászgép sikeresen teljesítette harci feladatát, amely bombázó repülőgépek kíséretét foglalta magában.

A művelet során egy Szu–34-es vadászbombázó, amelyet egy Szu–35Sz vadászgép kísért, bombatámadást hajtott végre az ukrán fegyveres erők egyik támaszpontja és katonai ereje ellen. Az orosz hírszerzés jelentése alapján a kitűzött célpontokat sikeresen megsemmisítették.

Ez a hadművelet jól szemlélteti az orosz légierő képességeit és felkészültségét a határ menti régiókban zajló konfliktusokban. A Szu–35Sz, amely az orosz légierő egyik legmodernebb vadászgépe, kiválóan alkalmas kísérő feladatok ellátására, míg a Szu–34-es vadászbombázó precíziós csapásmérő képességeiről ismert – írja a Magyar Nemzet.

Több mint tizenötezren érkeztek Ukrajnából szombaton

Az ukrán-magyar határszakaszon 7457-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7765-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 22 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – áll a közleményben.

A G7 50 milliárd dolláros kölcsönt nyújt Ukrajnának a befagyasztott orosz bankszámlák kamatai terhére

A világ hét legfejlettebb országát tömörítő G7 országcsoport Washingtonban bejelentette, hogy „hozzávetőlegesen 50 milliárd dollár” kölcsönt nyújt Ukrajnának a nyugati szankciók keretében befagyasztott orosz bankszámlák kamatai terhére.

„Az adósságszolgálat és a visszatérítés garanciáját a szuverén orosz kinnlevőségek befagyasztásából származó jövőbeli rendkívüli bevételekből biztosítjuk, az egyes országok jogrendjével és a nemzetközi joggal összhangban” – közölte a helyi idő szerint pénteken kiadott zárónyilatkozatában a hét ország.

„Célunk, hogy még az idei év vége előtt megkezdjük a hitel folyósítását” – áll a közös nyilatkozatban.

Az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Németország, Nagy-Britannia és Olaszország pénzügyminiszterei a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves tanácskozása alkalmából tartottak ülést Washingtonban.

A G7 vezetői júniusban állapodtak meg, hogy a befagyasztott orosz bankszámlák kamatait a saját törvényeiknek megfelelően felhasználják, hogy garanciát vállaljanak egy Ukrajnának szánt 50 milliárd dolláros hitelhez. A gyakorlati megoldásokat és a technikai részleteket kellett még tisztázni, ez történt meg a hét pénzügyminiszter washingtoni tanácskozásán.

A hitelt a mintegy 300 milliárd eurót kitevő orosz bankszámlák jövőbeli, akár évi három milliárd eurót is elérő kamataiból garantálják.

Kedden az Egyesült Államok már bejelentette, hogy 20 milliárd dollárral kíván hozzájárulni az Ukrajnának nyújtott kölcsönhöz, az év végére ígérve a hitel véglegesítését.

Az Európai Unió, amely az orosz jegybank 235 milliárd dollárját fagyasztotta be, közölte, hogy mintegy 18 milliárd euróval (19,4 millió dollár) járul hozzá a kölcsönhöz.

A szombati eseményekről itt olvashat:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában