Fontos erőforrás

2024.01.05. 09:29

Az elmúlt években anyagi terheik csökkentésével segítette a kormány a fiatalokat

A magyar családpolitika több mint 30 támogatást kínál, ezek túlnyomó többségét élethelyzetüknek megfelelően már a fiatalok is igénybe vehetik – közölte Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Evgeny Atamanenko

A fiatalok a nemzet fontos erőforrásai, ezért mindent meg kell tenni, hogy hivatásukban és családalapítási céljaik megvalósításában kiteljesedhessenek. A magyar kormányzat családpolitikája egyebek mellett a már felsőfokú tanulmányaik ideje közölte Hornung Ágnes családokért felelős államtitkáralatt igénybe vehető családtámogatásokkal, valamint a 25 év alatti fiatalok és a 30 év alatti anyák szja-mentességével támogatja őket, de ugyanígy élhetnek az emelt összegű babaváró kölcsön vagy a januárban indult csok plusz lehetőségével is -  pénteken az MTI-vel.

Az államtitkár azt írta: kutatások is alátámasztják, hogy a magyar fiatalok biztonságos országban szeretnének élni, amely kiszámítható feltételeket teremt, valamint segíti az önálló életkezdést és családalapítást, "ezért sem hagyhatjuk, hogy a migráció, a háború és a szankciós válság veszélyeztesse a fiatalok jövőjét".

Hozzátette, 2024-ben is azért dolgoznak majd, hogy a kihívások ellenére is megvédjék a fiatalokkal közösen elért eredményeiket.

Emlékeztetett, hogy két éve, 2022. január 1-jén vezették be a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét: a bruttó nemzetgazdasági átlagbérig járó adókedvezményt a bevezetéstől 2023. október végéig mintegy 332 ezer dolgozó fiatal vette igénybe, így átlagosan havonta mintegy 38 700 forinttal többet kerestek, és a támogatással összesen 283 milliárd forinttal több pénz maradt a zsebükben.

"A 25 év alatti fiatalok szja-mentességével kiemelt célunk, hogy ösztönözzük életkezdésüket, a munkaerőpiacra való kilépésüket, önálló egzisztenciateremtésüket, majd saját otthonhoz jutásukat és családalapításukat" - fogalmazott az államtitkár a közleményben.

Úgy folytatta, a fiatalok támogatásában ugyancsak fontos mérföldkőnek számít, hogy immár egy éve, 2023. január 1-jétől azok a 25. életévüket betöltött, akár házasságban, akár párkapcsolatban élő, akár gyermeküket egyedül nevelő anyák, akik 30 éves koruk betöltése előtt gyermeket vállalnak, már a magzat 12 hetes korától az átlagbér összegéig szintén mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól, annak az évnek a végéig, amelyben betöltik 30. életévüket.

A kedvezmény érvényesíthető a saját és az örökbefogadott gyermekek után is, így erősítve azt a célt, hogy minden gyermek családban nőhessen fel - írta az államtitkár, hozzátéve, hogy a 30 év alatti anyák szja-mentessége 2023 októberében már 13 ezer fiatal anyának segített; a kedvezmény bevezetését követően októberig összesen 4,8 milliárd forint értékben, átlagosan havonta fejenként mintegy 54 ezer forint pluszpénzzel járult hozzá a fiatal anyák boldogulásához.

Ahhoz, hogy a fiatalok tudása piacképes maradjon, szinte elengedhetetlen a folyamatos önképzés, ugyanakkor számos példa van arra, hogy valaki gyermeke nevelése mellett is sikeresen tanul és diplomát szerez, ezért a hallgatóknak biztosítják a diplomás gyed-et, amely a gyermek 2 éves koráig jár, összege pedig a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével évről évre növekszik - írta az államtitkár.

A diplomás gyed 2024-ben alapképzés esetén 186 760 forint (a minimálbér 70 százaléka), mesterképzés esetén 228 200 forint (a garantált bérminimum 70 százaléka).

Hornung Ágnes fontosnak nevezte, hogy a diplomás gyed-ből érvényesíthető akár a 25 év alatti fiatalok vagy a 30 év alatti anyák adókedvezménye is, így a fiatalok magasabb nettó összegben kaphatják kézhez az ellátást.

Rámutatott, hogy a várandós anyáknak terhességük harmadik hónapjától 3 évre felfüggesztik a diákhitel törlesztését, a második gyermek megszületése esetén a fennálló tartozás felét, míg a harmadik gyermek születése után a teljes fennmaradó hitelösszeg megfizetését elengedik.

Azok a 30 év alatti fiatal nők, akik felsőfokú tanulmányaik alatt vagy a diploma megszerzését követő két éven belül gyermeket vállalnak, 2023. január 1-jétől már az első gyermek után mentesülnek a fennálló diákhitel-tartozásuk visszafizetése alól - fűzte hozzá Hornung Ágnes.

Közölte azt is, hogy a magyar családpolitika több mint 30 támogatást kínál, ezek túlnyomó többségét élethelyzetüknek megfelelően már a fiatalok is igénybe vehetik, így ha a fiatal házaspárok gyermeket terveznek, élhetnek a januártól 11 millió forintra emelt babaváró kölcsön lehetőségével, vagy akár már meglévő gyermek esetén is igényelhetik az ugyancsak emelt összegű falusi csok-ot és az ahhoz kapcsolódó hitelt.

Emellett minden korábbinál jelentősebb mértékű otthonteremtési támogatásra támaszkodva vághatnak bele a gyermekvállalásba a csok plusszal, amely akár 50 millió forintos, legfeljebb 3 százalékos államilag támogatott kamatozású hitel formájában segíti őket az első közös otthon megszerzésében, új vagy használt lakás vásárlásában, vagy otthonuk bővítésében - részletezte az államtitkár.

A fiatalok által igénybe vehető további támogatások megtalálhatók a csalad.hu oldalon, ahol egyebek mellett az első házasok kedvezményéről, a nyelvvizsga- és a KRESZ-vizsga díjához nyújtott támogatásról, valamint igénybevételük módjáról is részletes információkat olvashatnak - áll a Hornung Ágnes közleményében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában