kutatás

2018.01.14. 19:08

Növényimádók, figyelem!

Amerikai tudósok (végre) megfejtették, hogy hódították meg a Földet a virágos növények, melyek a ma élő növények 90 százalékát teszik ki – számolt be a BBC hírportálja.

A régmúlt időkben legyőzték a toboztermőket és a harasztokat, ám sokáig rejtély maradt, hogy sikerült dominanciára törniük a virágos növényeknek.

A PLoS One online tudományos lapban megjelent friss tanulmány szerint a genom mérete a döntő, minél kisebb, annál jobb.

„A sikert a sejt méretére lehet visszavezetni, vagyis arra, hogy hogyan lehet kis sejtet építeni úgy, hogy minden, az élethez szükséges tulajdonság megmaradjon”

- mondta Kevin Simonin, a San Franciscó-i Kaliforniai Állami Egyetem kutatója.

Több száz évmillióval ezelőtt a Földet a toboztermők és a harasztok uralták. Az első virágzó növények nagyjából 150 millió éve jelentek meg, majd gyorsan elárasztották a világ minden részét, a puszta zöldet harsány tarkasággá változtatva.

Évszázadok óta folyik a vita arról, hogy mi a virágzó növények hihetetlen sikerének és sokféleségének titka. Charles Darwin „gyalázatos rejtélynek” nevezte, félve, hogy a váratlan hiányosság megkérdőjelezheti elméletét, az evolúció tanát.

Simonon és a Yale Egyetemen dolgozó kollégája, Adam Roddy azt feltételezték, hogy a növény genetikai anyagának, vagyis genomjának a mérete lehet fontos.

A kutatók a Kew-i Királyi Botanikus Kert által őrzött több száz növény – virágos és toboztermő és haraszt – adatait elemezték. Összehasonlították a genomjuk méretét olyan anatómiai jellegzetességekkel, mint a levélen lévő pórusok száma.

Eredményeik „erős bizonyítékkal” támasztják alá, hogy a virágzó növények sikere és gyors elterjedése a „genom méretcsökkentésének” számlájára írható. A sejtmagban tárolt genom zsugorításával a növények apróbb sejteket hozhattak létre.

A kisebb sejtek a szén-dioxid nagyobb mennyiségének felvételét tették lehetővé a fotoszintézis – vagyis a fény segítségével a szén-dioxid és a víz glükózzá és oxigénné alakítása – útján.

A virágzó növények hatásfokukat úgy növelik, hogy leveleikbe egyre több eret és pórust építenek.

A kutatók szerint csak a virágzó növények zsugorították a genomjukat, ez volt a „szükséges feltétele a gyors szárazföldi elterjedésnek”.

Borítókép: Pixabay

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!