Vadállat, mint házi kedvenc? Nehogy megharapják, mint a szolnoki Mónikát!

Tanulságos példa erre Abonyi Mónika, a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnöke, aki fájdalmas tapasztalatokat szerzett nemrégiben Manó nevű ormányos medvéjével, amely – bár rendkívül aranyos és barátságos –, két hete mégis megismertette gazdájával éles fogait.

– Korábban soha nem harapott meg, ez volt az első és egyetlen eset – számolt be kapcsolatukról Mónika.

– Hathetes kora óta nevelem, most szelíd, akár egy kutya. Amikor hozzám került, nagyon vad volt, én szelídítettem meg. Mentett állat volt ő is. Naponta többször bementem hozzá a ketrecébe, lefeküdtem és vártam, hogy ő jöjjön oda kíváncsiságból.

– Cumisüvegből szoptattam, utána mindig simogattam. Kezdettől nyakörvhöz, pórázhoz szoktattam, így megtanulta, hogy én vagyok a gazdája. Most már olyan, mint egy kutya, jön hozzám, bújik. A férjemet megszokta, de az idegeneket nem szereti – hangsúlyozta.

– Természetesen van evőtálja és vizes edénye, és a 20 négyzetméteres ketrece úgy van berendezve, hogy kialakítottunk egy polcrendszert, ahol nagyon szeret jó időben napozni. Oda szoktam neki kiönteni vizet.

– Ősszel, mikor takarítottam nála, akkor is vizet öntöttem a polcra, de ahogy egy késsel elkezdtem volna kapargatni, hirtelen nekiugrott a kézfejemnek, és beleharapott – idézte fel a baleset történetét Mónika.

– Aztán el is engedett gyorsan, és elszaladt, de erős fogával így is sebet ejtett. Védte a vizet.

Vajon mi állhatott a váratlan fordulat hátterében?

– Azzal tisztában voltam, hogy ételét, italát védi, ha egy tálban beteszem neki az ennivalót, ahhoz utána nem szabad hozzányúlni, és az ivóvizéhez sem. De azt én sem tudtam, hogy a pancsolós vizét is ennyire védi, eszembe sem jutott, hogy vigyáznom kéne.

– Az is igaz azonban, hogy reggel 7–8 óra körül szoktam nála takarítani, a történtek idején pedig már 11 felé járt az idő, ő is kint volt, napozgatott. De nem volt ez igazi támadás, csak figyelmeztetésnek szánta, különben sokkal komolyabb sérüléseket okozott volna.

– Ha megragadott volna karmos mellső lábaival és úgy harapdál, ki sem tudtam volna szabadítani a kezemet. Utána megint barátságos volt. Nincs harag közöttünk, azóta is úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna, éppúgy dörgölőzik hozzám, én is nyugodtan simogatom, vakargatom.

Rengeteget lehet tanulni ezektől az állatoktól, hangoztatja Abonyi Mónika is, rendkívül érdekesek, de csak olyanoknak ajánlja, hogy házi kedvencként tartsák, akinek van rá elég ideje és ért is hozzájuk.

– Korábban egy Tomi nevű lámacsődörrel is megjártam – mesélte –, későn néztem utána, hogyan kell bánni vele, nem tudtam, hogy szabad dédelgetni, ezt egyébként kevés tartó tudja.

– De ennek az lett a vége, hogy teljesen a fejemre nőtt, fajtársának nézett, úgy is viselkedett velem, mint egy másik lámával. Pedig őt is én neveltem fel, kicsiként szelíd volt, de másfél éves korára már mondhatni, terrorban tartotta a többi állatot.

– Én is úgy tudtam sakkban tartani, hogy egy kis vödör vizet tartottam magamnál és lelocsoltam, ami ugyanaz neki, mint a köpés. Veszélyes lett volna rám végül, ha itt marad, így más gazdához került. Ő nem dédelgeti, és nincsenek is hasonló gondjai.

– Nálam is sokféle állat él, kijönnek egymással és velem, de tudni kell, hogy vadállatnál érhetik meglepetések az embert, ha nem ismeri alaposan a fajra jellemző viselkedés szabályait.

Kovács Berta