2016.07.20. 18:31
Egy ásatás különleges emlékei
Öt hosszúkás láda és dobozokban számtalan zacskó fekszik előttünk a szolnoki Damjanich János múzeumban, ahogy Kovács Péter ásatásvezető régésszel számba vesszük a Tiszapüspökiben végzett leletmentő ásatás frissen restaurált anyagát. A ládákban öt kard pihen. Mind egyetlen temetőből került elő, amely a maga kilencvenöt sírjával a megye legnagyobb gepida temetője és országos viszonylatban is a legjelentősebbek közé tartozik.
Ez a táj egykor a Tiszának és mellékvizeinek, a Karancsnak, a Háromágnak, illetve a Tinókának kiemelkedésekkel tarkított mocsaras vidéke volt.
– Maga a temető a Tisza-holtág és a Karancs, illetve a később Fehértónak nevezett állóvíz közötti lapos fennsíkon terül el – meséli a régész. Elmondása szerint a közelben, Törökszentmiklós irányában dr. Cseh János régész számos olyan település nyomát fedezte fel az évek során, ahol a sírok lakói egykor élhettek – Nem tudni pontosan, melyik lehetett közülük az a gepida szokás szerint inkább tanya jellegű lakhely, amelynek lakói ide temetkeztek, erről csupán sejtéseink vannak – folytatja a helyszín bemutatását. – Az ide eltemetettek között minden korosztály képviselve volt, és nagyjából egyenlő arányban nyugodtak itt nők és férfiak. Utóbbiak sírjai azt mutatják, hogy germánok lévén elég magas termetű, katonáskodó népesség lakta a közeli településeket, mert az összes férfi mellé elhelyeztek valamilyen fegyvert túlvilági útjához. Az általunk is látott, 70-80 centiméter hosszú, egykezes, a kora Árpádkorban nálunk használt példányokhoz erősen hasonlító kardokon kívül lándzsacsúcsok, nyílhegyek, hosszú tőrök utalnak katonás életmódjukra. Közülük különösen figyelemre méltó az a kard, melyről a tisztítás, konzerválás után kiderült, annak idején ezüst koptatóval, vagyis a fából készült hüvely alsó végén levő fém véggel készítették, azaz tehetős ember lehetett a gazdája.
[caption id="" align="alignleft" width="650"]
A gepidák használták egykor ezt az egyenes egykezes kardot, mutatja Kovács Péter régész FOTÓ: Mészáros János
[/caption]
Ennek a fegyvernek az is a különlegessége, hogy az ezüst sói az évszázadok során még a fa hüvely egy kis részét is konzerválták. Szintén ezüstből van az a talányos pénzlelet is, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei azonosítottak, s érdekessége miatt egy külön tanulmány tárgya lehet majd a jövőben.
A négy darab egymáshoz tapadt pénz a Kr. u. VI. század legelejéről Sirmiumból, s feltehetően Anastasius bizánci császár veretei közül való. A szakemberek szerint az a fő érdekessége, hogy a város elfoglalása után az ott talált eredeti verőtővel a hódítók készíthették őket, persze nagy valószínűséggel a megszokottól eltérő ezüsttartalommal. Így az ő esetükben a pénzhamisítás históriájának egy elég ritka tanújával állunk szemben.
[caption id="" align="alignleft" width="650"]
Ritkaságnak számító hamisított bizánci pénz FOTÓ: Mészáros János
[/caption]
Kovács Péter óvatosan kézbe véve mutat egy másik, nem teljesen ismeretlen, de elég ritka, a néhai gepidák pompakedveléséről tanúskodó leletet is. A rendkívül szép és teljes épségben megőrződött ezüst csatba fényesre csiszolt féldrágaköveket, vörös gránátot illesztett egykor élt készítője. A dolog külön érdekessége, hogy a régi ötvös valamilyen, máig kitartó szerves ragasztóval rögzítette a köveket a foglalatukba. A szép ruhadísz egyébként egy férfi sírból került elő. A gepidák számos jel szerint igen támadókedvű harcosok lehettek a maguk korában, mivel védőfegyverek, vagyis páncélingek, sisakok, pajzsdudorok maradványait ezzel szemben sehol sem rejtette a föld.
[caption id="" align="alignleft" width="650"]
Különös szépségű, ezüstből készült, gránátberakásos csat FOTÓ: Mészáros János
[/caption]
A régész elmondása szerint bár elsősorban a gyalogosan vívott közelharcot kedvelték, bizonyára nekik is volt lovasságuk, amire a környéken élő, lovas harcmodort kedvelő szarmaták miatt is szükségük lehetett. Maga a népesség, amint azt a csontvázakból megállapították, némileg kevert volt, egy közel kétméteres germán mellett előkerültek jóval alacsonyabb, mongoloid vonásukat mutató csontvázak is, ami történelmükkel függhet össze. A valamikor a népvándorlás során Észak-Lengyelországból a gótokkal útra kelt gepidák, a hunokkal jöttek be a Kárpát-medencébe, melynek a Dunától keletre levő részén települtek le. Attila halála után nagy szerepük volt a hun birodalom maradékának szétverésében, míg végül részben az avarokba beolvadva tűntek el erről a tájról, hogy csak hátra maradt tárgyi emlékeik adjanak hírt róluk a késő utókornak. A most restaurált leletekkel egyébként belátható időn belül a múzeumlátogató közönség is találkozni fog a múzeum kiállításain.
