2018.06.28. 15:11
Bonis Bona díjat kapott egy földvári óvónő
„Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat kapott kiváló tehetségfejlesztő kategóriában Bártfai Istvánné, a Vadárvácska Óvoda munkatársa. Az elismerést az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságához tartozó Új Nemzedék Központ adományozta, kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetségfejlesztő munkájáért.
A díjazott óvodapedagógus, Bártfai Istvánné
Forrás: Beküdlött fotó
Bártfai Istvánné 1979-ben a Tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskolában szerzett középfokú óvónői képesítést. Óvónői pályáját a képző iskola gyakorló óvodájában, a mai Vadárvácska Óvodában kezdte, ahol jelenleg is, közel 40 éve dolgozik.
Pályája első tíz évét követően, 1988-ban eredményes munkájáért Miniszteri Dicséretben részesült. Tehetségfejlesztő tevékenységét 2012 óta folyamatosan végzi. A mozgás területén tehetségígéretet mutató gyermekek fejlesztését „Hozd el a kupát!” programja alapján saját tehetségműhelyében látja el.
Vezető-fejlesztőként vett részt 2014-ben a „Perdülj-fordulj” programpár kidolgozásában a mozgás, tánc területén. Kiemelten figyel a hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű gyermekek támogatására.
Jó gyakorlatait hazai és nemzetközi kapcsolatokban kamatoztatja, idén a dublini „ECHA” konferencián prezentál. A megye hátrányos helyzetű településein, óvodák, iskolák szülői fórumain nyújt segítséget a Nemzeti Tehetségprogram lehetőségeiről.
A díjat június 8-án vehette át az óvodapedagógus.