LABDARÚGÁS

2017.09.08. 10:30

Izgalmas meccsek következnek a megyei I. osztályban

Az 5. forduló mérkőzéseivel folytatódnak a megyei I. osztályú bajnokság küzdelmei a hétvégén. Még olyan is akad, aki pontot sem szerzett.

Szombat, 16.00

FEGYVERNEK – KISÚJSZÁLLÁS

V.: Tóth Pál.

– Rendkívül fontos lenne nyernünk, ahhoz viszont sokkal jobb százalékban kell kihasználnunk a helyzeteinket – legutóbb Csépán minimum nyolcat elhibáztunk –, illetve védekezésben sem követhetünk el olyan amatőr hibákat, mint amiket eddig – hangsúlyozta Faragó Attila, a Fegyvernek játékos-edzője.

– Más csapatokkal ellentétben nálunk nem játszanak „nagy” nevek, ráadásul ez idáig az úgymond meghatározó játékosaink is jócskán elmaradnak az elvárttól, így kizárólag csapatként lehet esélyünk a Kisúj ellen.

– A Besenyszög elleni győzelem jót tett a fiúknak, remélem, a lendületünk a Fegyvernek ellen is kitart. Pláne, hogy ezután egy nagyon komoly sorozat (Törökszentmiklós, Tószeg, Jászárokszállás, Jánoshida) vár ránk, ezért az esetlegesen itt megszerzett pontok a későbbiekre nézve aranyat érhetnének – fogalmazott Újfalvi Erik, a Kisújszállás trénere.

– Fontos, hogy a mérkőzés első percétől kezdve bátran játsszunk, lehetőleg mi rúgjuk az első gólt, ugyanis ha hátrányba kerülünk, újabban hajlamosak vagyunk elkedvtelenedni, aminek nagyarányú vereség a vége.

TÖRÖKSZENTMIKLÓS – CSÉPA

V.: ifj. S. Nagy Zsolt.

A Magyar Kupa főtáblára jutás kivívása, valamint három megnyert bajnoki mérkőzés után, Jánoshidán elszenvedte idei első vereségét a Törökszentmiklós.

Ez azonban aligha veti vissza Tarjányi Csabáékat, akik most azt a Csépát fogadják, amely hiába nyert a múlt héten 5–1-re a Fegyvernek ellen, mert a megyei igazgatóság utólag elvette tőle a három pontot – a meccs első gólját lövő Szőke József ugyanis eltiltott játékosként lépett pályára.

A támadó háromhetes büntetését plusz egy héttel megtoldotta a fegyelmi bizottság.

BESENYSZÖG – TISZAFÖLDVÁR

V.: Fekete Tibor.

Vajon az újonc Besenyszög végre megszerzi első pontjait a hétvégén? Nem tűnik egyszerű feladatnak, pláne úgy, hogy a Tiszaföldvár eddig mélyen tudása alatt teljesített, ezért számára is égető lenne, hogy mihamarabb rátaláljon a sikerhez vezető útra. Talán majd épp most sikerül neki?

ÚJSZÁSZ – SZAJOL

V.: Kóródi Ferenc.

Két jó formában lévő csapat találkozik egymással. A Szajol két győzelemmel és két döntetlennel áll, ami látva az eddigi ellenfeleit – Karcag, Rákóczifalva, Jászfényszaru, Mezőtúr – kifejezetten jó eredménynek számít, miközben az Újszász neve mellett – a kedvező sorsolásnak is köszönhetően – három győzelem és egy döntetlen szerepel.

A hazaiakra most tehát igazi erőpróba vár.

MEZŐTÚR – KARCAG

V.: Dobó Sándor.

A forduló egyik, ha nem a legizgalmasabbnak ígérkező összecsapása. Kérdés, hogy a Karcag múlt héten hiányzó kulcsemberei – mint például Erdei Tibor, Farkas Sándor, Hamar János, vagy Orosz István – újra bevethető állapotban vannak-e, mert ha ők nincsenek, úgy a csapat győzelmi esélyei alaposan megcsappannak. Főként egy veretlen együttes otthonában.

JÁSZFÉNYSZARU – RÁKÓCZIFALVA

V.: Bodac Tamás.

Két bravúros, hazai pályán aratott győzelemmel a tarsolyában, idegenben is lehet keresnivalója a Rákóczifalvának – még úgyis, hogy Halicsku Norbert és Szakali Tibor sem játszhat eltiltás miatt.

A Fényszaru kerete ugyanis papíron bivalyerős, de egyelőre a gólszerzéssel hadilábon állnak a játékosok, ami elengedhetetlen a sikerhez.

TÓSZEG – JÁNOSHIDA

V.: Kaszala Mihály.

Lassan már hozzászokhatunk, ha az ember kilátogat egy Jánoshida-meccsre, ott előbb-utóbb záporozni kezdenek a gólok. Az Újszász elleni szezonnyitón még csikorogtak a fogaskerekek, azóta viszont olajozottan működik a gépezet, amely az elmúlt három meccsen nem kevesebb mint tizennyolc gólt termelt – sorrendben kilencet, hatot és hármat.

Viszont ha még emlékeznek, tavasszal a Tószeg 3–3-at játszott hazai pályán a Hidával, amikor is az egyenlítő gólt egy bizonyos Tóth Tamás fejelte a 89. percben, aki most már edzőként dolgozik a tószegi klubnál.

Vasárnap, 16.00

JÁSZKISÉR – JVSE-ROSENBERGER

V.: Ács Zoltán.

A legégetőbb problémát úgy tűnik, megoldotta a Jászkisér, a Jászberényben és Székesfehérváron nevelkedő Kovács Martin személyében sikerült egy minőségi, ugyanakkor fiatal kapust igazolnia.

Ami egy Jászárokszállás szintű, dobogóra is esélyesnek tartott gárda ellen el is kél…

Pabar Gyula

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!