2013.01.11. 13:24
Közös pályázattal indulnak az orvosi rendelők fejlesztéséért
Jásztelek és Jászfelsőszentgyörgy önkormányzata közös pályázatot készít a helyi orvosi rendelők fejlesztése érdekében.
Mint azt Tóth Nórától, Jásztelek polgármesterétől megtudtuk, a két település képviselő-testületei korábban már döntöttek a fejlesztési elképzelés támogatásáról, határozatot hoztak a program indításáról. A konzorciumi megállapodást alá is írta a két település képviselője, ezt követően pedig rövidesen beadják a pályázatot.
Nagyságrendileg mintegy húszmilliós fejlesztés megvalósítására szeretnének lehetőséget kapni. Jásztelken a közelmúltban újították fel a rendelőket, így ott elsősorban nem épületfelújításra, hanem orvosi eszközök beszerzésére, a rendelőintézet felszerelésének javítására szeretnék fordítani a támogatási összeget, amennyiben nyernek a pályázaton.
Jászfelsőszentgyörgyön ugyanakkor az eszközbeszerzés feladatai mellett elsősorban a rendelő épületének felújítása vált már esedékessé, így ott ezt a feladatot szeretnék megoldani. A fejlesztést jó esetben még ebben az évben elindíthatják, amennyiben pozitívan bírálják el a beadandó anyagot.