Vízilabda

2 órája

Fogadóelőny a Dózsánál – így készülnek a Vasas elleni visszavágóra

Szombaton 16.30-kor a Magyar Kupa negyeddöntőjében fogadja a Szolnoki Dózsa Praktiker a Vasas gárdáját a párharc visszavágóján.

Varga Csaba

Mint tudjuk, a Vasas legyőzésével folytatta idei remek sorozatát a Szolnoki Dózsa. Hangay Zoltán vezetőedző csapata ezúttal a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján fogadja az angyalföldieket a tiszaligeti Vízilabda Arénában.

Szolnoki Dózsa, időkérés
A Szolnoki Dózsa fogadóelőnnyel várja a szombati visszavágót
Fotó: Nagy Balázs.

– Jól kezdtük a Vasas elleni odavágó mérkőzést, de ez nem sokat számít, hiszen nyolc negyedből áll a párharc – nyilatkozta a Komjádi Uszodában győztes találatot szerző Kovács Gergő. – Örülünk az egygólos előnynek, viszont így is szinte egálról kezdődik a szombati visszavágó, hasonlóan nehéz összecsapásra számítunk Szolnokon. Még magunkat is megleptük a szezon elején mutatott jó teljesítményünkkel, de nincs megállás, szeretnénk továbbjutni a kupában.

Így látják a szakemberek a párharcot

Szlobodan Nikics, a Vasas vezetőedzője: – Az első félidőben gyenge támadójátékot produkáltunk, és ezért hátrányba kerültünk. A folytatásban már voltak jó periódusaink. Lesz még egy visszavágó is, előtte regenerálódunk, videózunk, igyekszünk majd jól felkészülni.

Hangay Zoltán, a Szolnok vezetőedzője: – Végig vezettünk a meccsen, a játék képe alapján megérdemelten nyertünk. Három naponta játszunk, közben utazunk, olykor fáradtak vagyunk, de ezen túl kell lépnünk.

Élvezzük a helyzetet, de helyén kell kezelni a sikereinket.

– Tisztában vagyunk vele, hogy a visszavágón nekünk fog esni a Vasas – folytatta Hangay. – Nem szabad görcsölni, el kell hinnünk, hogy be tudunk jutni a legjobb négy közé. Hívjuk, várjuk szurkolóinkat, együtt akarjuk kiharcolni a továbbjutást.

A visszavágót, ami szintén pokoli nagy csatának ígérkezik, szombaton 16.30-tól rendezik a tiszaligeti Vízilabda Aréna medencéjében.

A Szolnoki Dózsa eddigi Magyar Kupa mérkőzései a 2024/2025-ös szezonban

Kvalifikáció

  • Szolnoki Dózsa Praktiker–Szentes 10–11,
  • OSC Újbuda–Szolnoki Dózsa Praktiker 5–9,
  • Szolnoki Dózsa Praktiker–UVSE 12–5.

Negyeddöntő

  • Vasas-Plaket–Szolnoki Dózsa Praktiker 11–12.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában