„A csúcson tudtam abbahagyni” – teljesnek érzi pályafutását a jászberényi röplabdaklasszis

– 2019-ben, 28 évesen vonult vissza. Mennyire volt nehéz döntés?

Egyáltalán nem volt nehéz. Már odakint, a németországi klubomnál is érlelődött bennem a döntés, hiszen nem kaptam játéklehetőséget, holott ugyanazt a munkát végeztem, mint a többiek, mégsem játszottam egy percet sem. Így nem láttam értelmét. Az volt a célom, hogy addig nem jövök el onnan, amíg bajnoki címet nem szerzünk. Ez megtörtént, és be is fejeztem. Az volt a hab a tortán, hogy hazai Európa-bajnokságot játszottunk, így magyar közönség előtt tudtam befejezni a karrierem. Éreztem, hogy ezt kellett tennem. Volt utána több megkeresésem, például a Vasastól is kaptam ajánlatot, meg is adták volna, amit kértem, de úgy gondoltam, ha nem tudok százszázalékot adni, akkor nem játszom.

– Később sem fordult meg a fejében, hogy ilyen magas szinten visszatérjen?

– Egy pillanatig sem.

– Pályafutása mely szakaszaira emlékszik a legjobb szívvel?

– Válogatott szinten a 2015-ös Arany Európa-ligát emelném ki, amelyet nagy meglepetésre megnyertünk. A döntőben a törököket győztük le, aranyszettben. Ugyanabban az évben jutottunk ki – 28 év után – Európa-bajnokságra is. Ahol ugyancsak meglepetésre továbbjutottunk a csoportkörből is, mivel legyőztük a hazai pályán játszó Azerbajdzsánt. Pedig a rendezők is biztosra vették, hogy megvernek minket, és már a mérkőzésünk előtt az nevükre foglaltak pályát edzésre, nekünk pedig beírták, hogy visznek a reptérre – ezt onnan tudtuk meg, hogy már a liftbe is kifüggesztették a programot. Ennek ellenére mi nyertünk.

– Összességében hogyan értékeli légiós karrierjét?

– Nagyon szerettem külföldön játszani. Ausztriában az első szezon nagyon jó volt, sokat tudtam játszani. Viszont a második szezonra csak én maradtam a kezdőből, és azt éreztem, már nem olyan a hozzáállás sem. Ekkor jött a stuttgarti ajánlat, velük meg is tudtam állapodni, ami szintén jó döntésnek bizonyult. A sérülésemnél is sokat segítettek. Ez pont a 2015-ös év volt, amit nagyon meghúztunk, én ráadásul a válogatott miatt nem pihentem. Biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb lesz valami sérülés. Egy hazai BL-meccsen történt a baj, egy labdát mentettem meg, utána viszont nem tudtam kinyújtani a lábam. Még lesétáltam a pályáról, de kiderült, hogy teljes keresztszalag-szakadásom van.Igazából nem tört meg a sérülés, mert éreztem, hogy jönni fog, tudtam azt is, hogy ebből fel lehet épülni. Ezzel motiválni tudtam a csapattársaimat is, akik látták, hogy nem törtem le, ott vagyok edzésen, csinálom a saját dolgomat.

– Teljesnek érzi a pályafutását?

– Igen. Szerepeltünk Eb-n, sikert is értünk el, Európa-ligát is nyertünk, magyar bajnokságot, kupát is. Ha még egy szezonba belekezdtem volna, az már pont a covidos időszakra esett volna. Így tényleg a csúcson tudtam abbahagyni.

– Majd következett az edzősködés.

– Tavaly és azelőtt a felnőtt csapat mellett voltam másodedző, illetve az előző szezonban az U17-es csapat volt az enyém, de nem egészen érzem magaménak az edzői pozíciót, belefáradtam az utazgatásba. Eredetileg egy hónapot vállaltam tavaly a válogatottnál is másodedzőként. Megnéztem, hogy működünk, jól éreztük magunkat, így elvállaltam az Eb-selejtezőket is. De ott is megerősödött bennem, hogy az edzősködés nem nekem való. Azért nincs kizárva, hogy később ez változik. Mikor hazaköltöztünk, nem szerettem volna a röplabda mellett elhelyezkedni. De amikor megkeresett a Jászberény, logikusnak tűnt a döntés, és az eddigi két évre azt is mondhatom, hogy jó volt. De túl hamar tértem vissza, túl sok volt az utazás. Az is igaz persze, valamiért most is itt vagyok.

– Mivel foglalkozik jelenleg a klubnál?

– Besegítek az U11-es csapat edzéseibe, illetve szakmai tanácsokat adok. Van egy szakmai stábunk, amelynek a tagja lettem, edzéseket fogunk látogatni a jövőben, alaposan átvesszük a játékelemeket a fiatalokkal, átadjuk nekik helyes mozgást, helyes érintést.

– Közben volt egy visszatérése a pályára is Jászberényben. Ez hogyan történt?

– Kieső helyen álltunk az előző NB I.-es szezon alapszakaszában, de a klubnak célja volt bentmaradtni. Megsérült az egyik liberónk is, akkor merült fel, hogy csak liberóként besegítek a csapatnak, mivel nem tartottuk volna fairnek a jórészt fiatalkorú játékosokkal szemben, ha fizetésért hoznánk valakit. A dolog működött, tudtam segíteni. Nem feltétlenül nyertük meg a meccseket, de szoros mérkőzéseket játszottunk. Egy fiatal csapatnak, mint amilyen a Jászberény is, kell valaki, aki tapasztalt, aki irányt mutat, olvassa a játékot, összefogja, biztatja őket mérkőzések közben. Az eredeti cél az volt, hogy elkerüljük a kiesést, végül jöttek a győzelmek is, így a helyosztót is elkerültük.

– Járva a jászberényi utánpótlás csapatokat, miként látja a városi röplabda jövőjét?

– Vannak ügyes játékosaink. Korábban inkább a kosárlabda felé indultak el a magasabb lányoknak, de most már hozzánk is jönnek. Az U13-ban is vannak magasnövésűek, a napokban is voltunk U13-as tornán két osztályban, két csapattal is, és mindkettő első helyen zárt. Úgy látom, előre haladunk, egyre jobb a szakmai háttér.

– Mindezeket figyelembe véve: hogy érzi most magát ott, ahol van?

– Nagyon jól! Azt csinálom, amit szeretek, szeretem a környezetet, ahol dolgozom. Élvezem, hogy itthon vagyok a városomban, közel a családomhoz. Nem bántam meg, hogy hazajöttünk.