Emberfeletti teljesítmény: egy teljes napig tekert a Hungaroringen a karcagi sportember

Laboncz Sándor korábban többször kerékpározott jótékony célokért, most pedig huszonnégy órát tekert egyszerre. Vajon a koronavírus-járvány időszaka hogyan befolyásolta a felkészülését?

– Ahogy sokakat, engem is elég negatívan érintett, de igyekeztem pozitívan hozzáállni mindenhez – mesélte hírportálunknak Laboncz Sándor. 

– A kerékpár ehhez jó módszer, ilyenkor a távlati megvalósítandó feladatok lebegnek az ember szeme előtt. Amikor hosszabban tekertem, sokszor éreztem, hogy jólesett, kellemesen elfáradtam. A 24 órás versenyre a munka és család mellett nem sok időm jutott felkészülni, a fő célom az volt, hogy helytálljak. A verseny reggelén megérkeztem a Hungaroringre, a regisztrációs ponton felvettem a rajtszámot, majd a kijelölt bokszban elfoglaltam a helyem. A rajt előtt felmehettünk a pályára, egy-két kört lehetett menni, közben kitapasztalhatta az ember, merről fúj a szél, mit hogyan érdemes majd csinálni. 

Hogy ki miként osztotta be a huszonnégy órát, változó volt.

– Mindenki annyit vállalt, amennyit szeretett volna. Éppenséggel, ha valaki a rajt után megy egy kört, és alszik huszonhárom órát, akkor ő így csinálta meg. Nyilván az én célom nem ez volt, tavaly 1 óra 21 percet álltam, ezt próbáltam levinni egy óra környékére. A végére három perccel sikerült kevesebbet állnom, mert a haditervet a borzasztó viharos szél és hőség is befolyásolta, voltak nehéz pontok. Én kétóránként három – öt percre álltam ki, de hatóránként van kötelező orvosi vizsgálat, amit próbál az ember úgy lerövidíteni, hogy közben eszik, iszik. Amikor 23 óra 58 perckor átmentem a célvonalon, elindultam még egy körre, és az utolsó tartalékokat mozgósítottam – mondta Laboncz Sándor, aki 155 körrel, 724 kilométerrel első lett a versenyen.

A győzelem mellett ráadásul más jó dolog is történt vele idén.

– Májusban megnősültem, és kisbabát várunk feleségemmel, a párom támogatása nagyon pozitív dolog, amire lehet alapozni, s elmondhatom, most nagyon kerek az életem – tette hozzá boldogan.

Csókai Csaba korábban segítőként támogatta Laboncz Sándort, ám aztán annyira megszerette a kerékpározást, hogy idén ő is versenyzett.

– Az edzéseken próbáltam Sándorhoz csatlakozni kisebb-nagyobb sikerrel, mert az ő tempóját nem igazán lehet bírni – árulta el Csaba. 

– Tavaly a segítőjeként kóstoltam bele a verseny hangulatába, s már akkor gondolkodtam rajta, hogy idén nagyon szívesen részt vennék a megmérettetésen a saját tempómban. Jóval több, illetve hosszabb kiállásokkal terveztem a versenyt, mint ő. Mondták, hogy lesznek majd holtpontok a huszonnégy óra alatt, de hál’ Istennek az egész verseny az elejétől a végéig élvezettel töltött el. Feleségem is támogatott, nem lepődött meg, amikor mondtam, hogy szeretném kicsit feszegetni a határaimat... Gyermekeimnek is megtetszett a versenyzés, ők is ilyen versenykerékpárt szeretnének majd. Nálunk az egész családnak fontos a sport, a környéken szoktunk biciklizni a tízéves ikreimmel, vagy kimegyünk futni az erdei futópályára – mondta Csaba, aki segítőinek is megköszönte a munkát.