Az Olaj KK egykori ikonja szép emlékeket őriz Szolnokról

– Mintha csak a múlt héten lett volna. A Szolnoki Olaj KK összehívott egy sajtótájékoztatót, és megtörtént a bejelentés: Báder Márton Szolnokra szerződik. Emlékszik még erre?

– Persze. Ez 2010 telén történt. Minden játékosban, aki huzamosabb ideig játszik külföldön, lassan megérik a gondolat, hogy haza kellene jönni. Velem is ez történt. A Szolnok akkor nem volt bajnok, nem volt azon a szinten, ahova végül eljutott. De azok a célok, azok a tervek, amiket a vezetőség felvázolt, nagyon megtetszettek. Úgy gondoltam, hogy szívesen vennék részt ebben. Egyáltalán nem gondoltam azt, hogy levezetni jönnék haza. Harmincéves voltam akkor, bíztam benne, hogy lehet még pár jó évem a kosárlabdázásban.

– Milyenek voltak az első benyomásai Szolnokon?

– A Szolnokot természetesen már ismertem, hiszen előbb Honvéd-, később pedig Alba-játékosként ellenfélként jártam ott. Mondjuk úgy, hogy akkoriban nem tárt karokkal várták az ellenfeleket a szolnoki szurkolók, nem mi voltunk a legnépszerűbb kosarasok akkoriban Szolnokon. De a pokoli hangulat megmaradt bennem. Profi kosarasként a lehető legnagyobb célokért érdemes küzdeni, ráadásul egy olyan kiváló szurkolótáborral, mint az Olajé. De soha, sehol, senkinek nem jár alanyi jogon a szurkolók szeretete, a megbecsülése. Előbb valamit le kell tenni az asztalra.

– A szurkolókkal nagyon hamar elfogadtatta magát.

– Hamar vagy nem hamar? Ezt nem tudom. Nézegettem szurkolói videókat, és az egyikben azt mondta valaki, hogy milyen szoros a kapcsolat a szurkolók és a csapat között. Ez tényleg így volt. Nem azt mondom, hogy összejártunk vasárnapi ebédekre, de különböző ankétokon, összejöveteleken bárki kérdezhetett tőlünk. Szolnok nagyon is büszke lehet rá, hogy a kosárlabda-hagyományai mellett ilyen óriási értéke van, mint a szurkolók szeretete.

– Nagyon sok csapattársa volt az idők folyamán. Úgy tudom, hogy Fodor Marcival azóta is jó barátok.

– Természetesen nem fogok senkit kiemelni, mert biztos kifelejtenék valakit, és akit kihagynék, megbántódhatna. De vannak egykori csapattársaim, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot, vagy baráti viszonyban vagyunk. Ilyen például Fodor Marci, akivel, ha jól számolom, harminc éve ismerjük egymást. Mondhatjuk, hogy együtt nőttünk föl. Eszembe jut Obie Trotter. Nagyon fontos sikereket értünk el vele. Nagyon sokat köszönhet neki Szolnok, de ő is a városnak, a csapatnak, hiszen ha nincs az a sok sikere az Olajjal, akkor aligha tudott volna a Nyizsnyij Novgorodba szerződni.

– Bajnoki címek, Magyar Kupa-győzelmek, FIBA Euro­Challenge négyes döntők. Szerencsésen álltak akkoriban a csillagok?

– Ezeket a lehetőségeket nem úgy vágták hozzánk, nem ajándékba kaptuk egyiket sem. Ha már az EuroChallenge négyes döntőket említetted! Egyiken sem játszottunk alárendelt szerepet egyik meccsünkön sem. Pedig anyagilag, a keretek erősségét tekintve, illetve a sportdiplomáciát nézve is jóval „vastagabb” csapatokkal játszottunk. A tízéves légióskodás alatt voltam horvát bajnok, játszottam EuroCup-döntőt, kosaraztam az Euroligában. Érzelmileg az Olajjal elért sikerek többet jelentenek, mert magyar csapattal, magyar közegben értük el ezeket.

– Aztán önnel is megtörtént az, ami minden élsportolóval: elérkezett a visszavonulás ideje.

– Ez egy piszkosul nehéz döntés. Nagyon sokan tudják, hogy volt egy komoly deréksérülésem. Szóval, testi dolgok is hátráltattak. Két-három injekcióval tudtam csak edzeni, játszani, marokszámra ettem a fájdalomcsillapítókat. Ami megint nem egy normális állapot, hogy be kell gyógyszereznem magam ahhoz, hogy teljesíthessek azon a szinten, amit elvárok magamtól. Ez volt az egyik ok. A másik pedig az a bizonyos belső hang, ami azt mondta, hogy ez az év lesz az utolsó.

– Moszkvában voltunk nemzetközi kupameccsen. A meccset megelőző edzés után alig tudtam felállni a padról, olyan fájdalmaim voltak. Mondtam az akkori vezetőedzőnek, Dragan Alekszicsnek, hogy nem tudok játszani. Azt válaszolta, hogy rendben, ha akarok, akkor kimegyek a csapattal a másnapi meccsre, ha úgy gondolom, akkor maradjak a szállodában. Azt válaszoltam, hogy nem így értettem: ahogy hazaérünk, abbahagyom. De az utolsó energiáimat mozgósítva végigjátszottam a szezont. Néha még élveztem is a játékot.

– Azt korábban eldöntöttem, hogy ha be kell fejeznem, akkor a csúcshoz közeli állapotban hagyjam abba a játékot. Szerintem akkor még ott is voltam. Soha nem gondoltam, hogy mondjuk negyvenévesen alibiből eljátszogatnék bárhol. Hogy a nézők azt mondják: „Nézd már ezt a pasit! Valamikor régen nagyon jó volt.” Azt tapasztaltam, hogy csak akkor tudok jól teljesíteni meccseken, ha edzéseken is száz százalékkal dolgozom. Ez nálam vagy fekete, vagy fehér. Köztes út nincs.

– Gyorsan ráállt a civil életre?

– Hosszú évekig komoly dózisban kaptam a kosárlabdát. 21 évesen kezdtem külföldön játszani, a bajnokság mellett szinte minden évben volt nemzetközi szereplésem. De egyre inkább kijött a pszichés része is a dolognak, vagyis a mentális hócipőm is tele lett. Hiába tudom, hogy fontos a felkészülés, az edzés, a meccs, ha a lelkem már tiltakozik. Jelzi, hogy ez már nem kell. Edzői végzettségem nincs is, de sportvezetői diplomám igen. Önmagától a kosárlabdától nagyon sokat kaptam: rendszert, értékrendet. Természetesen amellett, amit a szüleimtől kaptam, hogy ember váljék belőlem. Elkezdett foglalkoztatni az, hogy ha már ennyi mindent kaptam a kosárlabdázástól, akkor itt az ideje, hogy vissza is adjak valamit.

– Úgy alakult, hogy megkezdődött Báder Marci második szolnoki korszaka, már Báder Márton szakmai igazgatóként.

– Játékosként csapatkapitány voltam, mondjuk úgy, hogy ez is valamiféle vezérszerep. Azért szakmai igazgatónak lenni ehhez képest is más volt. Dr. Nyerges Zsolttal és Tóth Zoltánnal dolgoztunk együtt. Konszenzusos döntéseket hoztunk, nagyon jól működött az a felállás. Kettejük barátságáért örökké hálás leszek. Az első év fantasztikus volt. Bombaerős csapat jött össze. A légiósválasztások is jól sikerültek. Az volt az elvünk, hogy csak a legvégső esetben cserélünk légióst. Vagyis sérülés, hozzáállásbeli problémák vagy viselkedési nehézségek miatt. Ez csapat, nem pedig alsónadrág, hogy akkor cseréljük, amikor éppen kedvünk tartja. Mert a játékos is érzi, ha nem bíznak benne. Bármilyen munkahelyen milyen érzés úgy dolgozni, hogy érzed: a főnököd nem bízik benned? Nincs ember, akit ez ösztönözne.

– A második évből viszont soha nem tudhatjuk meg, hogy mi lett volna. A bajnokság végére elfogytunk. Novemberig ereje teljében volt a csapat. Azt a Sassarit vertük meg tizenöt ponttal, amelyik később olasz bajnoki döntőt játszott. Aztán jöttek a sérülések. A szezon vége már szenvedés volt. A legjobban a játékosokat sajnáltam. De a kupadöntő az fantasztikus volt. Milosevicset és Kovács Petit ugye elvesztettük a negyeddöntőben. Az a győzelem megint olyan, hogy van egy sportértéke, de van egy lelki értéke is. Az összes bajnoki címem, kupagyőzelmem, EuroChallenge négyes döntő összesen nem ér fel ahhoz a győri kupasikerhez.

– Mit csinál mostanság? Lesz Báder Mártonnak harmadik szolnoki korszak?

– A szolnoki emlékeim a legfelső polcon vannak, és ott is maradnak örökre. A tavalyi szezon után volt egy tulajdonos- és egy vezetőségváltás is. Ezt a döntést elfogadtam, hiszen én is jobban szeretem a saját embereimet magam mellett tudni. Szurkolok is a csapatnak, de már nem a megyeszékhelyen zajlik az életem. A Honvéd akadémiáján van most feladatom, harmadik hónapja vagyok az utánpótlás szakmai vezetője.

– Ebben az időszakban ahogy tudjuk, megpróbáljuk szinten tartani magunkat. Bár mindez most másodlagos. Ez a terhelt időszak szerintem alkalmas arra, hogy mindenki – beleértve természetesen saját magamat is! – egy kicsit önmagába forduljon. Mik az igazán fontos dolgok az életben, kik azok, akiket esetleg elhanyagoltunk? Remélem, ha véget ér ez a rémes állapot, akkor a fontossági sorrendünk is átalakul. De nem is azt mondanám, hogy átalakul. Abban reménykedem, hogy helyreáll.

Névjegykártya helyett

Született: 1980. szeptember 23., Budapest

Csapatai: Budapest Honvéd, Albacomp, Krka Novo Mesto, Cibona Zagreb, Manresa CB, Panellinios Athen, BK Prostejov, Himik Juzsnyij, Hemofarm, Szolnoki Olaj KK

Legnagyobb sikerei játékosként: egyszeres szlovén bajnok, egyszeres horvát bajnok, négyszeres magyar bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes. A magyar válogatottban kilencvennyolc alkalommal szerepelt. 31 mérkőzést játszott az EuroLigában.

Szakmai igazgatóként: egy bajnoki cím és két kupagyőzelem a Szolnoki Olaj KK-val