Szenzációs felfedezést tett egy kisfiú a Tiszánál: valami rendkívülire bukkant az iszapban – videóval

„Aki keres, az talál.” Ez a közmondás tökéletesen illik a 12 esztendős Gyurkó Henrikre is. A szolnoki Aranyos Szeglet Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola hatodik osztályos tanulója a nyári szünetben, az egyik vízapasztó, forró augusztusi napon a Tisza partján kalandozott. A szinte patakká törpülő szőke folyó hídjának lábánál bóklászott, amikor felfigyelt egy sárból kibukkanó, vésett cserépdarabra. Akkor még nem tudta, hogy egy szenzációs régészeti leletet talált...

– A környezetemben mindenki arról beszélt, hogy a nagy nyári forróságban mennyire alacsony a Tisza, és az apadó folyó medréből mi minden történelmi érdekességek bukkannak elő – mesélte első jelentősebb „régészeti” kalandját Henrik.

Séta közben bukkant a szenzációs régészeti leletre  

– Kíváncsi lettem magam is a rendkívül alacsony vízállású Tiszára, és arra is, hogy találok-e én is valami izgalmasat az iszapos medrében. Sétálgattam, sétálgattam, és lestem a vizet.

– mesélte tovább felfedezésének körülményeit a kisfiú.

– Kiemeltem, és láttam, hogy ez nem lehet kő, mert nagyon szabályosan kerek volt az alja. A másik oldalán pedig egy rajzot vettem észre, amit biztosan ember kéz készített és nem a természet formálta ki. Hazavittem, és anyu segítségével betettem egy kis dobozba, szivacsok közé, hogy ne sérüljön – számolt be első saját leletéről Henrik.

A közgyűjtemények adományozta a talált kincseket

– Furdalt a kíváncsiság, hogy mit találhatott a fiam – beszélgettünk Gyurkó Olgával is, Henrik édesanyjával.

– Nem tudtam, hogy múltbéli, vagy korunkbeli a kerámiatöredék. Lefotóztam, és az interneten átküldtem a képet az egyik barátnőmnek, hátha ő tudna rá mondani valamit – magyarázott Olga.

– Nem vagyok tudós, nem vagyok történész, vagy régész szakember, csupán nagyon szeretem a történelmet – szólaltattuk meg Gyurkó Olga barátnőjét, Nagy Tímeát is.

– Csak annyit tudtam megállapítani róla, hogy szerintem régi lehet, tehát a hozzáértők értékesnek tarthatják. Azt ajánlottam, és ebben Olgával is egyetértettünk, hogy mutassuk meg egy régésznek. Én ismerem Kertész Róbertet, aki ráadásul a szolnoki vár történetével és tárgyi emlékével is foglalkozik, így rá esett a választás. Ő pedig már a kép alapján is jelezte, hogy egy a múltunk egy régi darabjáról van szó. Amikor pedig Olga megbeszélte a fiával, hogy az általa megtalált leletet érdemes lenne beszállítani a múzeumba, Henrik azonnal igent mondott a javaslatra – mondta Tímea.

– Nagyon ügyes srác vagy! – hangoztatta ezt már Kertész Róbert, a Damjanich János Múzeum régésze szeptember tizennegyedikén, vasárnap délelőtt, amikor Henrik a Tisza-parti vízikapunál „hivatalosan és ünnepélyesen” is átadta számára, rajta keresztül pedig a közgyűjteménynek a cserépdarabot.

– Ez a kerámiatöredék hajdanán, úgy ötszáz évvel ezelőtt importként került a Tisza partjára. Első észrevételezésre ez egy kora-újkori, török hódoltság alatt a Balkánról ide hozott használati tárgy, talán egy öblös edény lehetett. Egy értékes étkészlet darabja. A belseje növényi ornamentikával díszített. Csodaszép! Gratulálok neked, Henrik. Egyrészt, mert nyitott szemmel jártál, másrészt, amikor megtudtad, hogy ennek a kincsnek a múzeumban lenne a helye, te azonnal felajánlottad nekünk. Nagyon köszönjük! Ígérjük, hogy nagy becsben tartjuk, és mások számára is közszemlére bocsájtjuk – vette át a leletet Henriktől a régész.

Egy bronzkori kerámiatörédeket is talált a kisdiák

Az ezt követő beszélgetésből az is kiderült, hogy az első értékes lelete megtalálása után néhány nappal a szolnoki kisdiák ismét leballagott a Tisza partra, és megint rálelt valamire, amit ugyancsak átadott a szakembernek.

– Atya ég! Ez egy 3000 esztendős, bronzkori kancsó, vagy tál egy darabja. Hol találtad Henrik? – kérdezte a fiút Kertész Róbert. – Ezt is a Tisza-híd lábához közel – érkezett a válasz a sráctól.

– Ez pedig arra bizonyíték, hogy noha Szolnok, vagy Zounok 2025-ben ünnepli a településnek a garamszentbenedeki bencés apátság 1075-re datált alapító oklevelében fellelt, 950 évvel ezelőtti első írásos emlékét, ám ez a terület jóval régebb óta lakott volt. Ezt a leletet Henrik nem a vár, hanem az egykori város alatt találta, ami arra lehet magyarázat, miszerint Tisza és a Zagyva torkolatát előszeretettel választották új, állandó lakhelyüknek

• a maguknak biztonságos helyet kereső;
• addig vándorló törzsek, népek

– adott egy kis történelemleckét mindannyiunknak Kertész Róbert múzeumi régész.