Karcag történelmét is színesítik a régi történetek

– Érettségi után a Városi Csokonai Könyvtárban dr. Bellon Tiborné igazgató és közvetlen felettesem, dr. Nyíri Lászlóné megbíztak a helytörténeti gyűjtemény kezelésével 1984 őszén. Feladatul kaptam a kutatást egy városi kiállításhoz hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulója alkalmából. Akkor voltam először a megyei levéltárban, s találkoztam az archív anyagokkal. Látva a múltunkat, döntöttem el, hogy saját témákat is kutatok – mondja Elek György.

– Először az olvasókörök és kaszinók történetét jegyzeteltem, nyolcvan olvasókör alakulását és történetét írtam meg, majd a kutatóknak lelőhely-katalógust készítettem a helyi könyvtárak szakirodalmáról. Így kerültem a Gábor Áron Gimnázium könyvtárába, ahol osztályfőnököm, Cselényi Barnabásné megengedte, hogy kutassak a később megsemmisült régi könyvek között is. Így találtam rá Kiss Miklós 1834-ben írt verseire a „ Nagy tűzrűl”, amikor hatszáztizennyolc ház és nagyon sok melléképület pusztult el. Ez lett az újabb kutatási területem, amit a Jászkunságban 1990-ben publikáltam, majd jött a többi téma.

– Mind a tizenöt könyvem szeretem, a legérdekesebb „A várostörténet 52 tételben”, amit egy éven át hetente írtam a helyi újságban, s annyira népszerű volt, hogy a nyomda vezetője könyvben is kiadta. Igyekszem nagyon jól fogyasztható történelmi témájú tanulmányokat írni – mondta Elek György, akinek még van legalább ötven kiló kicédulázott jegyzete, amiből szeretne könyveket.

– Sokan keresnek évszámokkal, eseményekkel, épületek, létesítmények történetével, de volt, amikor a kunhalmoktól kezdve a cigányság történetén át kértek tőlem adatokat, segítséget. Ilyenkor igyekszem a legjobb tehetségem szerint segíteni – vallja be a helytörténész, akinek kedvenc témája a hódoltság kora Az Egri csillagok nyomán, s Eger városát sem a Bikavér miatt, hanem Bornemissza Gergely miatt szereti. Szeretné a várostörténeti kutatásokba bevonzani a fiatalokat.

– Talán a bicajozási kedvükre építhetnénk – véli –, így például az Ágota pusztáról elolvasott tanulmány után fel lehetne keresni két keréken a helyszínt. Ez jó indok a lakás elhagyására a mai számítógépes világban. A tizenhatodik kötetem a református iskolázás történetéről majdnem kész, csak közben megkeresték egy naplóval. Egy olyan karcagi ember vetette papírra az emlékeit, akit 1945 januárjában elvittek „málenkij robotra”, tíz hónapot töltött a Szovjetunióban. Az ott írt naplóját rendezi sajtó alá egy tanulmánnyal.

A véletlenekre jó példa az alábbi: Kovács S. László téglagyűjtő egy előadásra kérte fel, s akkor kezdte el a téglagyár történetét. Tizenhárom működött a városban egykoron, köztük az Adler Téglagyár, aminek már nyoma nincs a Madarasi úton. Erre az adatra egy vasúttörténeti kutatás során lelt, ott találta meg, hogy a vasút rakodó rámpát épített a gyárhoz, melynek sikerült saját pecsétes tégláját is kiderítenie. Érdekes kutatása volt a Tilalmasi Állami Gazdaság története, ahol rabgazdaság is működött. A pontos dátum nem ismert, de 1958 márciusában a rabgazdaságban tolvajok, korrupcióval vádolt ügyészek, politikai foglyok voltak. A helyiek szerint itt raboskodott Darvas Iván színművész is, bár erről a szerző konkrét dokumentumot nem talált. De vallja, a legendák is részei a város történetének, csak ezeket a helyükön kell kezelni.