2024.11.11. 19:00
A felújítások drágák, de a Mátrát is látják hazánk legmagasabb toronyházának lakói
Szenvednek a ház melletti kosztól, a hajléktalanoktól, és ha bármit fel kell újítaniuk, az több millió forintba kerül, de tiszta időben a Mátra vonulataiban gyönyörködnek. A szolnoki toronyházban jártunk.
– Ide nézz, mit hoztam le a szekrényből! – lépett ki a minap haragosan egy asszony a szolnoki toronyház földszinti folyosójából. Kezében vödör, kabát belegyömöszölve. Mint újabb kétségbevonhatatlan bizonyítékot, úgy mutatta épp hazaérkező ismerősének. Mindez – mint nyomban kiderült – azért baj, mert a szekrény jelesül a ház minden emeletén megtalálható közüzemi helyiségeket jelenti, ahová rendszeresen hajléktalanok fészkelik be magukat. Ez persze nem az egyedüli gond a házzal, de hát ezen nincs is miért csodálkozni. Elvégre a szokásosnál több baj adódhat egy olyan épületben, amelyben egy kisebb falunyi ember zsúfolódik össze.
– Istenesen jó volt ideköltözni! Én első lakó vagyok, Rákospalotáról érkeztem, 1976 áprilisában költöztem be. Egy álom volt! Egyből beleszerettem Szolnokba, hiszen innen körbelátom a várost – mondta el érdeklődésünkre az asszony, bár nevét nem adta, mert „sokan ismerik”.
Meglátása, hogy a vasúti pályaudvar mellett álló ház lassan tönkremegy. Mint mondta, rengeteg a csavargó, feltörik a postaládákat, de a lakóközösség is kicserélődött. Sok újonnan beköltöző már nem is törődik az épület állapotával. De baj szerinte az is, hogy az „állomás környéke gyatra”, és ez lerontja a toronyházat is.
Oké, a főtérnek szépen megadták a pofáját. De aki Szolnokra jön, az a pályaudvarral találkozik először. Ezt is meg kéne csinálni, mert ez Szolnok bejárata, vagy mit szoktak rá mondani.
Szolnok 900. születésnapi ajándéka volt
Kétségtelen: a környéket – a Jubileum teret és szomszédságát – meghatározza a pályaudvar. Előbbit, benne a toronyházzal, 1975-re, Szolnok fennállásának kilencszázadik évfordulójára öntötték betonba.
A Liszkai Károly tervezte, 81 méter magas épületet a helyiek leginkább huszonnégy emeletesnek hívják, bár 24. emelete valójában nincs. A lift a 22. emeletig repít, onnan gyalog lehet felmenni a 23., egyben utolsó szintre. A betonmonstrum így is Magyarország legmagasabb lakóháza, miután a huszonöt emeletes egykori pécsi magasházat már elbontották.
Az épület felhúzása a hetvenes évek egyik legnagyobb szolnoki látványosságának számított. A csúszózsalus módszerrel készült ház építésénél megesett, hogy egyszerre százhatvannál is több emelőgép dolgozott, az építkezésre az ország minden részéről verbuválták az „elit építőbrigádokat”. Beköltözni 1976 áprilisától lehetett.
Hat percig tart felgyalogolni a szolnoki toronyház tetejére
Maga az épület egyébként korántsem annyira lepukkant. Belépve tiszta, rendezett folyosókat, lépcsőket látni. Meg irdatlan sok postaládát: összesen 188-at számoltunk meg. Az épületben három lift dolgozik, mint a ház artériái, szakadatlan szállítják fel s le a népet. Erre szükség is van: a legfelső szintig több mint 200 lépcsőfok vezet, ezt az utat – lemértük – kényelmes sétával nagyjából hat perc megtenni. A felvonó ennél jóval gyorsabban, egy perc alatt visz fel, a megspórolt energiáról nem is beszélve.
Így vagy úgy, de érdemes felmenni. Már persze akkor, ha szeretnénk Szolnokot élő, nyüzsgő, örökmozgó makettvárosként látni.
Azon lakóknak, akik nem szeretnek, avagy nem tudnak gyalogolni, amúgy nem is kell: a huszonnégy emeletes aljában működik
- patika,
- pékség,
- papírbolt,
- zöldség-gyümölcsös,
- húsbolt,
- presszó,
- kisállat bolt,
- játékterem,
a környék üzleteiben pedig gyakorlatilag minden háztartási cikk beszerezhető.
Tiszta időben a Mátrában lehet gyönyörködni az ablakból
Tóth Imréné Komáromi Rozália például már nem nagyon jár ki. Érthető: az asszonnyal épp a kilencvenedik születésnapja előtti napon beszéltünk. Ő is átadása óta lakik a toronyház 12. emeletén, Tószegről költözött be. Lánya, Ábel Istvánné Tóth Erika is a házban él, ő a másodikon.
– Jó-e itt lakni? Nem bántam meg, hogy beköltöztem. Kedvesek a szomszédok is, igaz, a „régieknek” már csak a fele él itt. A ház jó, áramkimaradás, beázás nincs, a ház kilengését sem szoktam érezni. A vonatok zaját pedig már megszoktam – sorolta Rózsika néni, akinek takaros otthonát három unoka és hét dédunoka megannyi fotója ékesíti.
Bennük szokott gyönyörködni. És a Mátrában. Tiszta időben ugyanis – mint mondta – pazarul kirajzolódik a hegység, még a nyúlványait is ki lehet venni.
Ha felkelek, az első dolgom mindig, hogy kinézek az ablakon, látni-e a hegyeket
– árulta el az idős asszony.
Személy szerint ő hajléktalanokkal nem szokott találkozni a házban. Egyedüli fejtörést a ház alatti bowlingcenterben néha túlzásba vitt szórakozás zajai okoznak neki.
A kisebb karbantartás is milliós tétel
A toronyházban összesen 176 lakás van. Ezt nagyjából kettővel szorozva kapjuk meg a lakószámot, vagyis valamivel több mint háromszázan élnek a huszonnégy emeletesben.
Ezt már Mochnács Sándortól, a társasház közös képviselőjétől tudtuk meg.
Gyakorlatilag egy egész falunyi ember él itt. Ez sok vitával, sok javaslattal jár, de alapvetően a közösség mindig pozitív irányba próbál mozdulni
– mondta el.
A legtöbb nehézség abból fakad – mondta –, hogy a ház méretei miatt a máshol amúgy apró-cseprő felújítások is kapásból milliós kiadást jelentenek. Esetükben a lépcsőházfestés például 18 millió forintba kerül, de a lakók által nemrég szorgalmazott a levélszekrény-cserékre is másfél-kétmillió forintot kell áldozniuk. Mindez pedig a közös költség mértékében jelenik meg. Amely – ahogy lenni szokott – a lakók szerint mindig túl magas, a képviselő szerint pedig alacsony… A költségeket úgy tartják elfogadható szinten, hogy az épület tetején lévő antenna-rendszert használó szolgáltatóktól bérleti díjat szednek. Az így befolyt összeggel mérséklik a közös költség díját.
A képviselő elmondása alapján a hajléktalangonddal is foglalkoznak. A csavargók sokszor a lassan csukódó ajtón surrannak be, ezért most tárgyalnak arról, hogyan állítsák vissza a korábbi nappali portaszolgálatot (éjszakai jelenleg is van). Hiszen – hangsúlyozta Mochnács Sándor – valahogy szűrni kell, hogy azok jöhessen be, akik itt laknak. Ennek viszont ugyancsak megvan a maga költsége...
Nagyobb védelmet szeretnének
– A hajléktalanok most már kóddal jönnek be. Odaállnak mögénk, és nézik, hogy mit ütünk be – panaszolta a huszonnégy emeletesben lakó Szurmay Zsuzsanna. Mint a társasház számvizsgálójaként is dolgozó nyugdíjas elmondta, a hívatlan látogatók betelepszenek a folyosókra, a szeméttárolóba, a szekrényekbe. Ott alszanak, ott végzik a dolgukat.
Kértünk már segítséget a rendőrségtől és a polgárőrségtől. A körzet önkormányzati képviselőjétől, Füle Istvántól is kértük, hogy próbáljon polgárőröket küldetni hozzánk, mert nagy szükség lenne rájuk. Eddig viszont senki nem jött
– sorolta.
Ő is elmondta, hogy koszos a ház környéke, és bántja az is, hogy nem tudják kicsinosítani az épületet: „egy virágot sem lehet kitenni, mert rögtön elviszik”.
Mindezek mellett Zsuzsanna szeret ott lakni, és szerinte az ott lakók többsége is így van ezzel. És azért történtek jó dolgok is. Például rendbe tették a toronyház vízhálózatát, folyosói világítását, nemrég pedig saját nyugdíjas klubot is alapítottak, akikkel hetente összejárnak cseverészni. És ugyebár levegőben lóg a portaszolgálat állandósítása.
Jóllehet, Zsuzsannának saját őrző-védője is van: Manó nevű schnauzere nyomban jelez, ha gyanúsat észlel. Az ő szintjükre – mint mondta – nem is merészkednek betolakodók!
Élet Szolnok felett
Fotók: Mészáros János