Borzongató videó készült az elfeledett koleratemetőben, ahol 150 éve mintha megállt volna az idő

– 1830-31-et írunk. Ebben a két évben hármas csapás sújtotta Abonyt – kezdte Markó Ferenc. A koleratemető történelméhez fűződő borzalmak sora egy aszály hatásaival kezdődött, ami az összes gabonát és növény tönkretette, a termények szinte „megsültek”.

– A következő évben Galíciából betört egy marhavész, ami tulajdonképpen leszárította a tehenek tőgyét, irdatlan kínok közepette pusztultak el a jószágok. „Pacalkiszáradásként” is emlegetik ezt. Mondanom sem kell, a teljes abonyi tehénállomány elpusztult – folytatta a helytörténész. Ha pedig mindez nem lett volna elegendő, az 1831-es esztendő aratási időszakában – szintén Galíciából érkezve – felütötte a fejét a kolera járvány.

Megoldást kellett találni, a koleratemető sokakat magába fogadott

– Ekkor már ott volt a rengeteg felvidéki és egyéb helyről érkező vendégmunkás, készen az aratási munkákra és akkor jött ez a vész – mondta Markó Ferenc. A heves hányással, hasmenéssel, fájdalmas görcsökkel járó kór szinte napok alatt elvitte áldozatait.

– Ekkor lezártak minden Abonyba vezető utat. Az abonyi, szlovák és felvidéki munkások nekifogtak az aratásnak, a lezárt utakhoz zsidók mentek, oda őket vezényelték, a betegek ápolását, gyógyítását pedig roma emberek végezték. Ennek az lett a következménye, hogy Abonyból nagyon sok roma elmenekült. Már akinek sikerült – sorolta a tényeket a helytörténész. Kutatások tanúbizonysága szerint az abonyi koleratemető több mint ötszáz áldozat földi maradványait őrzi. Református, katolikus, roma, magyar emberek lelték végső nyughelyüket ebben a földben. 

– Úgy negyvenkilenc zsidót a helyi, második zsidó temetőben helyeztek örök nyugalomra, azonban a legtöbben itt nyugszanak. A kór később, 1850-ben is felütötte a fejét, az akkori áldozatok közül is kerültek ide. Nehéz idők voltak ezek... – mondta Markó Ferenc.