Fejlődés

3 órája

Átadták Jászalsószentgyörgy eddigi legnagyobb útfejlesztését

Történetének legnagyobb belterületi útépítési és útfelújítási programját fejezték be nemrégiben a településen.

Pesti József

Ünnepélyes útátadóra került sor október elsején délután  Jászalsószentgyörgyön. A mintegy 380 millió forint vissza nem térítendő támogatásból elkészült fejlesztést három projektből valósították meg.

útátadás
Az útátadáson Laczlavik Ildikó hivatalába lépő és Szarvák Imre leköszönő polgármester Pócs János országgyűlési képviselővel közösen vágták át a szalagot
Fotó: Pesti József

Az Élhető települések TOP Plusz programban a „Belterületi zöld infrastruktúra fejlesztés, okos település fejlesztés és fenntartható közlekedésfejlesztés Jászalsószentgyörgy centrumában” elnevezésű pályázatra közel 155 millió forintot sikerült fordítani.

A Széchenyi Terv TOP Plusz forrásából belterületi utak újultak meg. Mintegy 2.5 kilométer hosszan aszfaltozták, és új közvilágítást kapott a Délibáb, az Árpád, a Széchenyi, a Vizimalom és a Tavaszmező út 200 millió forint értékben.

A Magyar Falu Program keretében 25 millió forintból 620 méter hosszan, 3 méter szélességben pedig az Építő, a Hold és a Vásár utca egyes része kapott új felületet.

Az eseményen Szarvák Imre leköszönő polgármester és Pócs János országgyűlési képviselő mondott beszédet, melyet a szalagátvágás követett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában