Fontos ügyért vonultak

2 órája

Rózsaszín szalagok emelkedtek a magasba Tiszafüreden

Megtartották a Séta a mellrák ellen nevű programot Tiszafüreden.

Rózsa Róbert

Idén is utcára vonultak Tiszafüreden a Séta a mellrák ellen elnevezésű program résztvevői. A menet résztvevői a minap rózsaszín szalagokkal kezeikben indultak a Kossuth térről, a Fő utcán keresztül a tavaly átadott rózsaszín padig vonultak

Séta a mellrák ellen, Tiszafüred, program, Ujvári Imre, séta, szűrés
Rózsaszín szalagokkal kezeikben vonultak a Séta a mellrák ellen tiszafüredi programjának résztvevői
Fotó: Facebook.com / Ujvári Imre

Séta a mellrák ellen: a megelőzésre hívták fel a figyelmet

Mint a programon részt vevő Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere beszámolt, a sétát idén 14. alkalommal szervezte meg a Magyar Rákellenes Liga Tiszafüredi Alapszervezete.

Mint írta, a sétával a mammográfiai vizsgálat fontosságára szerették volna irányítani a figyelmet.

„Nem szabad halogatni és senkinek nem kell egyedül keresztül mennie a betegségen, van a városban egy jó közösség, ahol a nők segítenek egymásnak. Az önkormányzat pedig megteremti a rendszeres szűrés feltételeit” – fogalmazott.

A rendezvényen beszédet mondott Kovács-Fórizs Emese, a Magyar Rákellenes Liga Tiszafüredi Alapszervezetének elnöke, és Vargáné Balogh Irén alpolgármester.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában