Veszélyes helyzet

1 órája

Éles lőszert találtak a szeméthalmok között a közutasok

Ötvenöt tonna szemét. Ez volt a mérlege a Magyar Közút Nonprofit Zrt. országos szemétgyűjtési akciónapjának. A közútkezelő dolgozói a Tisza-tónál is nagy erőkkel „takarítottak".

Rimóczi Ágnes

A Magyar Közút tizenkilenc vármegyei igazgatóságának, a budapesti székházának, valamint nyolcvan mérnökségének képviseletében összesen mintegy ezer fő vett részt a társaság országos szemétgyűjtési akciójában. A közutasok 170 különböző útszakaszon, többek között fő-, mellék-, bekötő-, valamint szervízutak mentén és pihenőhelyeken takarították a szeméttel borított területeket. Kiemelten figyeltek a Tisza-tó környékére is. Egy nap alatt összesen 55 tonnát meghaladó hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyekre.

országos szemétgyűjtési akció
A Magyar Közút országos szemétgyűjtési akciójában egy nap alatt 55 tonna szemetet szedtek össze
Forrás: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Facebook-oldala

Az akciónap célja az út menti területek megtisztítása mellett az volt, hogy bemutassák, milyen napi szintű szélmalomharcot jelent az illegális szemetelőkkel szembeni küzdelem.

A Tisza-tónál is tevékenykedtek a közutasok

– A mérnökségek kiemelt hangsúlyt fektettek az útszakaszok kijelölésénél, megválasztásánál az őszi szabadidős tevékenységek miatt gyakran látogatott, turisztikailag frekventált területek, kerékpárutakra. Így a Balaton, a Velencei-tó mellett a Tisza-tó környezetére is.

Még éles lőszert is találtak a szemétkupacokban

A közúthálózat mentén az autósok által eldobált csomagolási hulladékok összegyűjtésén felül néhány illegális lerakó felszámolása is megvalósulhatott – adott hírt a tapasztalatokról a Magyar Közút.

A társaság kommunikációs osztálya arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy általános tapasztalat szerint sokan a felesleges hulladékot kevésbé forgalmas utak mellett dobják ki, így a közutasok gyakran találnak bútorokat, textileket, építési törmeléket, elektronikai berendezéseket, gépjárműalkatrészeket, valamint gumiabroncsokat is, melyek elszállításáról több térségben is gondoskodniuk kellett a szakembereknek. Ezen felül autóbontásból származó karosszériadarabok, gázálarcok, valamint még éles lőszer is előkerült a szeméthalmokból.

országos szemétgyűjtési akció
Munkában a közutasok: akadt bőven gyűjteni való szemét
Forrás: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Facebook-oldala

Ez az országos szemétgyűjtési akció mérlege

– Ezen az októberi napon országosan 55 tonna szabálytalanul kidobott hulladékot szállítottak el hivatalos hulladék lerakóhelyre, hulladékkezelő központba. A legtöbb illegális hulladékot Nógrád és Somogy vármegye országos közút mellőli területeiről gyűjtötték össze a közutasok – részletezték.

Kiemelték: általánosságban elmondható, hogy évente egy kisebb vármegyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő szeméttől mentesíti a közúti területeket a közútkezelő. 

Ez a feladat évi 1-1,5 milliárd forintjába kerül a társaságnak és így az adófizetőknek is, amiből például 15-20 kilométernyi mellékutat is teljes körűen fel lehetne újítani.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában