Téli időszámítás

2 órája

Szinte biztos, hogy a taxisok most szombat éjjel hiába várnak a bulizó fiatalokra

Most előre vagy hátra? Számtalanszor szó volt már a téli és nyári időszámítás és az óraátállítás eltörléséről, de ez a döntés mindeddig nem született meg. Így október 27-én hajnalban ismét tekergethetjük óráinkat.

Pakainé Pusztai Nóra

Ahogy mondani szokás vasárnap egy órával többet alhatunk. Az óraátállítás idén is az őszi szünet első hétvégéjét bolygatja meg, ugyanis október 27-én hajnalban 3 óráról 2 órára állítjuk vissza a mutatókat. 

óraátállítás
Az óraátállítás időpontja: 2024. október 27. 3:00 
Fotó: Gettyimages.com / Forrás: Illusztráció

De mi a helyzet ilyenkor azokkal, akik éjszakai műszakot vállalnak, vagy éppen így jutott rájuk a beosztás. A tapasztalat szerint ők ebben az esetben egy órával többet dolgoznak, de érdeklődésünkre egy portás elmondta, hogy náluk az a szokás, hogy a váltótársa egy fél órával korábban érkezik reggel. Így jut is és marad is.

Dénes Attila, a szolnoki TaxiD ügyvezetője úgy látta, a korábbi években a fiatalok mindig kihasználták az egy órával hosszabb éjszakát, és csak akkor vagy azután indultak haza, amikor a mutató újra elérte a három órát. Nagy hajtásra viszont idén nem számítanak, mert úgy tűnik, mostanában valahogy eltűntek a fiatalok a szolnoki éjszakából.

A családoknak sem könnyű az átállás

Kiss Dóra kicsit később fekteti a gyermekeit szombat este, remélve, hogy reggel tovább alszanak majd. A korábbi években viszont ez a „taktika” nemigen jött be, a szokásos fél 7 helyett már fél 6-kor kipattantak csemetéi szemei vasárnap.

– A kislányom 4 éves, ő még alszik délután, így vele könnyebb, de a nagyobbaknak igen hosszúra sikerül a vasárnap, sőt az este is megborul. Néhány nap kell, mielőtt megszokjuk, hogy hamarabb van sötét és visszaáll a régi rend – magyarázta.

Az óraátállítás a vonatközlekedést is érinti

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága arról tájékoztatott, az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint

– A Nyugati pályaudvarról Szolnokra 0:40-kor induló S50-es vonat a teljes útvonalon, az érintett Cegléd–Szolnok szakaszon is nyári időszámítás szerint közlekedik, Szolnokra a nyári idő szerinti 2:25-kor érkezik. A Nyugati pályaudvarról Szolnokra 1:40-kor induló S50-es vonat Budapest és Cegléd között a nyári időszámítás szerint közlekedik, Ceglédre a téli időszámítás szerinti 2:02-kor érkezik. Cegléd–Szolnok között 2690-es vonat téli időszámítás szerint közlekedik, Ceglédről a téli időszámítás szerinti 2:08-kor indul – sorolták.

A Nyugati pályaudvarról Debrecenbe 2:20-kor és a visszafelé 2:39-kor induló vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerint közlekedik.

– A Keleti pályaudvarról Nagykátára 1:50-kor induló személyvonat a teljes útvonalon, az óraátállításban is érintett Rákos–Nagykáta szakaszon is nyári időszámítás szerint közlekedik, Nagykátára a nyári időszámítás szerint 2:53-kor érkezik. Szolnokról a Keleti pályaudvarra 2:58-kor induló G60-as vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerint közlekedik – folytatták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában