Polgári kezdeményezésre kívánnak szobrot állítani a néhai polgármesternek, Hubay Ferencnek

A Közösen a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyéért Baráti Egyesület nagy fába vágta a fejszéjét. Amint az dr. Vincze Gyula ügyvédtől, az egyesület tagjától megtudtuk, egy, hubói Hubay Ferenc emlékét őrző mellszobor készítését kezdeményezték a városban. 

Hubay Ferenc nemcsak polgármesterként és közjegyzőként, hanem törvényszéki bíróként is ténykedett nálunk, emellett egyik alapítója és presbitere volt az évszázadok után újraéledő szolnoki református egyháznak. Meghatározó része volt abban, hogy számos hányattatás után ma a város egyik legszebb részén áll a református gyülekezet otthona. Az egyesület a folytatás reményében a szoboralkotás elkészítésére Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművészt kérte fel, aki már a mellszobor agyagmintáját is elkészítette. 

A szobrot, mivel Hubay Ferenc hosszú időn át törvényszéki bíróként is végezte munkáját, a Szolnoki Törvényszék épületébe szánták, de megfontolandó lenne esetleges köztéri elhelyezése is. A városi önkormányzat épületében ugyan már van egy bronz domborműves márvány emléktáblája, Révi Norbert szolnoki szobrászművész munkája, de köztéri alkotásként is méltó dísze lehetne városunknak. 

A megyei levéltár archonto­ló­giájának, vagyis tisztviselőjegyzékének dr. Cseh Géza főlevéltáros által Hubay Ferencről írt életrajza alapján az egykori polgármester 1817. április 5-én nemesi családban született a Gömör vármegyei Hubón és 1890. június 29-én hunyt el Szolnokon. Jogi és teológiai tanulmányait Miskolcon és Sárospatakon végezte, ügyvédi képesítését 1847-ben szerezte meg. Honvédként harcolt a szabadságharc tavaszi hadjáratában, majd 1854-ben nevezték ki szolnoki járásbíróvá. 1859-től közjegyzői állást töltött be a városban, melyről öt év múlva következetes ’48-as politikai nézetei miatt mondott le. Néhány évig jászkarajenői birtokán gazdálkodott, s csak az alkotmányos jogok visszaállítása után tért vissza szolnoki törvényszéki ülnökként, majd bíróként a közéletbe. 

Egyik alapítója és presbitere volt a szolnoki református gyülekezetnek. Oroszlánrésze volt abban, hogy Szolnokból rendezett tanácsú város, majd később megyeszékhely lehessen. 1873-ban feladta bírói állását, rá egy évre őt választották meg Szolnok első polgármesterévé. Akkor kevesebb mint két évig maradt az itteni közigazgatás vezetője, de valószínűleg a várost sújtó, jórészt öröklött, illetve az 1873-as nemzetközi válság miatti anyagi nehézségek miatt alig két év múlva lemondott tisztségéről. 

1885-ben választották meg ismét polgármesterré, és szolgálati ideje alatt épült meg az acélszerkezetű tiszai vasúti híd, a főgimnázium és az ipartestület épülete. A református egyházat a város részéről ingyenes telekkel segítette, hogy a Tisza-parton felépülhessen a ma is látható új templom. Közben életerejét kikezdték a korával járó egészségi problémák, és miután 1887-ben elhunyt szeretett felesége, Brandstätter Julianna, hosszú szenvedést követően három év múlva az ő szíve is megszűnt dobogni. Csekey István lelkipásztor búcsúztatta el a szolnoki református temetőben, ahol ma is nyugszik. 

Életútjának méltatása szerint Hubay Ferenc európai műveltségű ember volt, a szolnoki társadalom legrokonszenvesebb alakja, aki közel negyven éven át mindig előítéletektől mentesen állt a város szolgálatában. „Jósága olyan nagy volt, hogy hosszú életén át egy ellenséget se szerzett magának... Szerette, tisztelte a város apraja, nagyja… s kit polgártársai bizalma két ízben emelt egyhangú választás útján a polgármesteri székbe.” 

Bár a régi polgármesterekről Szolnokon utcákat neveztek el, közülük egyedül a Hubay Ferenc utca neve maradt fenn napjainkig. A jó emlékezetű polgármester fiának sokáig megmaradt Magyar utcai eklektikus stílusú egykori házát sajnos nem túl régen, néhány éve bontották le, miután aránytalanul nagynak ítélték a rendbehozatalának költségét. A helyén álló társasházon a régi épület képét őrző dombormű, szintén Révi Norbert munkája, őrzi ez emlékét. A házban korábban élő egyik ükunoka, B. Sipos Gabriella a napokban hunyt el egy szolnoki idősotthonban. Szolnok egyik, régmúltját már csak nyomokban őrző utcájában, a Szapáry úton, az Óvoda utcához vezető sarkon is áll még egy, a családhoz köthető földszintes épület. 

Sajnos az egyre romosabb, szomorúan elhanyagolt ház is egyre inkább az elmúlás hírnöke, mint Szolnok egyik fénykorának becses emléke. Ha az anyagi erő engedi, talán a tervezett szobor segíthet átadni az utókornak egy példaképünkül szolgáló neves régi szolnoki polgár emberi és szellemi örökségét.