Abony

2 órája

Csongrády Árpád emléke táblán marad az utókorral

A Somogyi Imre Általános Iskola falát új tábla díszíti. Az egykori igazgatóhelyettes, Csongrády Árpád emléke így méltóképpen az utókorral maradhat.

Kocsis-Szabó Lilla Laura

– Meghitt pillanatok részesei lehettünk a közelmúltban, a Török János Református Oktatási Központ Somogyi Imre Általános Iskola bejáratánál. Csongrády Árpád emléke egy márvány emléktábla kihelyezésével méltóképpen megmarad az utókor számára – fogalmazott Pető Zsolt polgármester.

Csongrády Árpád emléke
Csongrády Árpád emléke egy márvány emléktábla kihelyezésével méltóképpen megmarad az utókor számára
Fotó: Facebook.com / Abony város hivatalos oldala

Csongrády Árpád emléke egy táblán is megmarad az utókor számára

A város vezetője elárulta, az egykori pedagógus kezdeményezésére festették ki az énektermet, amely ma is párját ritkítja. Emellett Csongrády Árpádnak köszönhető, hogy a tanyasi gyerekek az egykori kúriaépületbe járhattak általános iskolába, sokkal közelebb a lakóhelyükhöz.

– A rendezvényre családtagok is érkeztek. Dr. Tulassay Tivadar, Csongrády Árpád unokáját szintén köszönthettük köreinkben , ő volt az emléktábla állítás kezdeményezője – mondta a polgármester.

Az eseményen kisdiákok is szerepeltek, Szöllősi Szabolcs egy Reményik Sándor verset szavalt, Kocsis Ádám pedig Csongrády Árpád egykori osztályának írt leveléből olvasott fel részletet. Az intézmény diákjai gyakran szerepelnek különböző rendezvényeken és eseményeken, emellett versenyekre szintén gyakran járnak, ahol szinte kivétel nélkül szépen szerepelnek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában