Fogyasztóvédelmi ellenőrzések

3 órája

Górcső alá veszik az autókereskedéseket a Jászkunságban is

Komoly döntés az autóvásárlás. Nem elég csak arra figyelni, hogy jó kinézetű és megfelelő műszaki állapotban legyen az általunk kiszemelt jármű, de egyéb szempontok tekintetében is résen kell lennünk a vásárnál. Velünk együtt most a fogyasztóvédelem munkatársai is figyelnek, a szakemberek azért dolgoznak, hogy az autókereskedések ne alkalmazzanak tisztességtelen szerződési feltételeket.

Rimóczi Ágnes

Górcső alá kerülnek az autók. A fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei figyeli a járművek megfelelő értékesítését, ezért ellenőrzik az autókereskedéseket.

autókereskedés
Az ellenőrzésekkel határozottan fellépnek a tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmazó autókereskedésekkel szemben
Fotó: Vémi Zoltán  / Forrás: Illusztráció/ Világgazdaság VG

Sok hibát tapasztaltak, ezért vizsgálódnak

A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NM)a magyar családok védelme érdekében határozottan fellép a tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmazó autókereskedésekkel szemben. 

Ezért a nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az új gépjárműveket értékesítő kereskedőknél.

– A minisztérium és a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok hivatalból és a beérkezett fogyasztói megkeresések alapján egyaránt észlelték, hogy az új gépjárműveket értékesítő vállalkozások számtalan esetben alkalmaznak tisztességtelen általános szerződési feltételeket – írták a témával kapcsolatban a NM oldalán.

Elfordult, hogy késve adták át a járművet

Ahogy olvasható: a tapasztalatok alapján előfordul, hogy a márkakereskedés kizárja saját felelősségét, ha késve adja át az autót, és olyan esettel is szembesülhetünk, amikor a gépjármű átadási határideje egy év, ami alatt akár a vásárló érdekmúlása is elképzelhető, de mégsem teszik lehetővé részére az elállást a szerződéstől. Szintén megtörténhet, hogy a szerződés nem tartalmazza teljes körűen, világosan és érthetően azokat a feltételeket, amelyek miatt az átadás előtt a kereskedés megemelheti az autó eredeti árát, ezzel pedig súlyos anyagi többletterheket okoznak a fogyasztóknak.

A tisztességtelen szerződések ellen lépnek fel

– Figyelemmel az új gépjárművek magas forgalmazási értékére is, a fogyasztóvédelmi hatóság szakmai irányítójaként a Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli témavizsgálatot rendelt el a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező kormányhivataloknál az új személygépkocsi értékesítése kapcsán alkalmazott általános szerződési feltételekkel összefüggésben.

A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai azokat a szerződési feltételeket vizsgálják, amelyeket a vállalkozás több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a fogyasztó közreműködése nélkül előre, egyedi megtárgyalás lehetősége nélkül határozott meg új gépjármű vásárlásával összefüggésben – emelték ki a minisztérium illetékesei. Hozzátették: tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazása esetén a hatóság felszólítja a vállalkozást a kifogásolt általános szerződési feltétel mellőzésére, ennek hiányában pedig megteszi a szükséges lépéseket a szakmai irányító nemzetgazdasági tárcával együtt, akár közérdekű kereset megindításával.

A Jászkunságban is védik az ügyfeleket

A vizsgálatok természetesen Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is zajlanak. – Vármegyénkben is megkezdődött az autókereskedések ellenőrzése. Kormányhivatalunk munkatársai rendkívüli vizsgálat keretében ellenőrzik a szalonokban

  • az általános kereskedelmi feltételekkel kapcsolatos előírások betartását, valamint
  • az új személygépkocsik értékesítése kapcsán alkalmazott általános szerződési feltételeket. 

Elsődleges cél kiszűrni az utóbbiak tisztességtelen alkalmazását és cél ezáltal a gyengébb ügyleti pozícióban lévő fogyasztó védelme

 – tájékoztatta lapunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal. Kiemelték: ennek érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai azokat a szerződési feltételeket vizsgálják, amelyeket a vállalkozás több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a fogyasztó közreműködése nélkül előre, egyedi megtárgyalás lehetősége nélkül határozott meg új gépjármű vásárlásával összefüggésben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában