Szolnok Napja

2024.09.01. 19:21

Szalay Ferenc: Szolnok eredményesen, bizalmi alapon működik

A vármegyeszékhely elmúlt évtizedekben elért eredményeit méltatta Szalay Ferenc polgármester a vasárnapi városnapi gálaesten.

Rózsa Róbert

Szolnok történetének a rendszerváltástól napjainkig ívelő történetére emlékeztetett vasárnap, a Szolnok Napja kapcsán tartott városi ünnepségen a település polgármestere. Köszöntőjében Szalay Ferenc elmondta, a millennium évétől ünnepli Szolnok szeptember 1-jén a születésnapját.

Szalay Ferenc, Szolnok Napja, gála, köszöntő
Szalay Ferenc polgármester mond köszöntőt a városnapi gálán, a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központban, 2024. szeptember 1-jén
Fotó: Nagy Balázs

Sokat fejlődött Szolnok az elmúlt évtizedekben

Emlékeztetett, a város vesztese volt a rendszerváltásnak, 1996-ban 10 ezer szolnoki volt munka nélkül, a város legnagyobb problémáját a megélhetés biztonsága jelentette. Elmondta, 2000-ben már több fényt láttak az alagút végén, a kétezres évektől pedig megindult a fejlődést a településen. Az ehhez szükséges stratégiái megalkották, létrehozták az azóta megtelt ipari parkot, Szolnokra települt a Stadler, beindult a vasúti gépgyártás.

– A város cégei nélkül nem lenne ma 8,5 milliárd forint tervezett adóbevétele a városnak – fogalmazott.

Elmondta, a város oktatása, kultúrája erős, egészségügye színvonalas.

A polgármesterváltásról is beszélt Szalay Ferenc

A városvezető kitért arra is, hogy októbertől megszűnik polgármesteri mandátuma.

– Az elmúlt évtizedekben eredményesen, tisztességesen, bizalmi alapon működött a város. Október 1-jétől Györfi Mihály jelenlegi alpolgármester lesz a város polgármestere. A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja pedig támogatja majd az új polgármestert mindenben, ami Szolnok érdekeit szolgálják – fogalmazott Szalay Ferenc.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában