Fejlesztés

2024.09.08. 17:00

Ezért fontos a Tiszához vezető út leaszfaltozása Tiszaszőlősön

A polgármester elmondta: az út leaszfaltozása híján nem tudnak turizmusban gondolkodni.

Rózsa Róbert

Mint korábban beszámoltunk, augusztus 29-én megkezdődött a Tiszához vezető út leaszfaltozása Tiszaszőlősön. Anginé Szőnyi Eszter polgármester hírportálunknak elmondta, miért volt nagyon fontos ez a fejlesztés a település számára.

leaszfaltozás, út, Tiszaszőlős, Tisza
Anginé Szőnyi Eszter polgármester szerint már most sem rossz a Tiszaszőlőst a Tiszával összekötő út, de leaszfaltozása után még többen használhatják majd
Fotó: Rózsa Róbert

– Régóta óhajtott fejlesztés valósulhat meg. A helyiek és környékbeli horgászok is régóta kérdezték, mikor csinálják már meg az utat, amely egyébként a mezőgazdaság számára is fontos. Ez a község köldökzsinórja a Tiszához. Ahhoz, hogy a turizmus beinduljon a településen, ez felújítás elengedhetetlen – mondta el a polgármester.

Hozzátette, a projekt a Vidékfejlesztési Program részeként valósul meg, a felújításra közel 300 millió forintot nyert el a település. A beruházás várhatóan szeptember 30-ára készül el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában