Jubileum

2024.09.14. 07:30

Húsz éves a Kuncsorbarátok Egyesülete, Családi Napot tartottak – galériával

Családi napot tartottak a közelmúltban Kuncsorbán, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat. A fergeteges hangulatban zajló eseményt az idén 20 éves Kuncsorbarátok Egyesülete rendezte.

Molnár-Révész Erika

Családi napot tartott a közelmúltban a megalapításának 20. évfordulóját ünneplő Kuncsorbarátok Egyesülete. 

Kuncsorbarátok Egyesülete családi nap
Az idén 20 éves Kuncsorbarátok Egyesülete Családi Napján kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat
Fotó: Beküldött fotó

Összetartja település közösségét az idén 20 éves Kuncsorbarátok Egyesülete

– Húsz év elrepült, és dicséretre méltó, hogy ebben a kis faluban valódi összefogást teremt egyesületünk. Megmozgatunk családokat, baráti társaságokat ami soha nem a falu létszámától függött, hanem a helyiek összefogásának eredménye. Ha egy személyt kellene kiemelni az utóbbi 20 évben, aki már az eleje óta tesz a közösségért és minden egyes egyesületi elnök mögött állt és segítette, az Márton Istvánné " Pöszike néni"– emelte ki a jubileumi eseménnyel kapcsolatban Nagy Györgyné, jelenlegi elnök. Mint elmondta, a rendezvény sikeréhez számos felajánlással járultak hozzá a falu lakói, melyet mindenkinek köszönnek. A családi napnak a közösségépítésen túl jótékonysági célja is volt.

Jótékony célokat is szolgált a családi nap, egy kocséri családnak segítettek 

– Már hagyomány nálunk a kupakgyűjtés, melyet az utóbbi két évben egy sajátos neveléi igényű kocséri kislánynak ajánlunk fel. A gyűjtött kupakok után tombolát kaptak a játékosok, melyet az esemény fő attrakciójaként kisorsoltunk – mesélte a 41 tagú egyesület elnöke. Hozzátette, a rendezvényen voltak ügyességi játékok, melyek után ugyancsak tombolát kaptak a résztvevők. A Családi Napon paprikás krumpli volt a menü, melyet Víg Zsolt készített bográcsban, Csikós Mónika pedig palacsintát ajánlott fel a rendezvényre, melyekből mindenki fogyaszthatott a tombolahúzás után.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában