Vásári forgatag

2024.09.06. 12:30

Gőzerővel készülnek a szeptemberi kézműves- és kirakodóvásárra Cibakházán

Gyermekprogramok és koncertek. Ősszel is kétnaposra tervezik a kézműves- és kirakodóvásárt Cibakházán. A rendezvény részletei a napokban körvonalazódnak.

Pakainé Pusztai Nóra

Hetek óta a programok részleteinek csiszolásával telnek a napok Cibakházán. Az újraélesztett hagyományoknak köszönhetően az őszi kézműves- és kirakodóvásárt kétnapos rendezvényként hirdetik. A szeptember 7-8-i program plakátját a helyi kultúrház közösségi oldalán már közzétették. Szombaton 19 órától az Unisex lép színpadra, akiket 21 órakor Newik követ, a sort 22 óra 30 perckor kezdődő Dred&Doris koncert zárja. Vasárnapra színes vásári forgatagra számíthatnak a Cibakházára látogatók.

kézműves és kirakodóvásár
Fotó: Illusztráció / Forrás:  Shutterstock.com

– Az együttes, akit szerettünk volna meghívni az utolsó pillanatban feloszlott. Kényszerhelyzetbe kerültünk, de úgy tűnik megoldódott a probléma és a vásár előestéjén nem maradnak el a koncertek – mondta Hegyes Zoltán polgármester.

A tavaszihoz hasonlóan tehát szombat délután kezdődnek a programok, melyek vasárnap délelőtt folytatódnak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában