Előadások

2024.09.13. 15:30

A demencia került a szakmai nap középpontjába Kisújszálláson – galériával

Az érintett intézmények szakdolgozói mellett a térség szociális területen tevékenykedő munkatársai, több civil szervezet és vármegyei szervezet képviselői is részt vettek az Őszintén a demenciáról című szakmai napon.

Daróczi Erzsébet

Szakmai napot szervezett pénteken a Vigadó Kulturális Központban a Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ, a Mezőtúri Református Egyházközség idősek Otthona és a Túrkevei Református Gyülekezet Szeretet Otthona és Alapellátási Szolgálata.

demencia
Fontos témáról, a demenciáról beszélgettek a kisújszállási szakmai napon
Fotó: Daróczi Erzsébet

Az érintett intézmények szakdolgozói mellett a térség szociális területen tevékenykedő munkatársai, több civil szervezet és vármegyei szervezet képviselői is részt vettek az Őszintén a demenciáról című szakmai napon.

Kecze István kisújszállási polgármester megnyitó gondolatai után levetítették az Alzheimer című filmet, majd a film alkotója, Kollár István újságíró és dr. Menyhárt Miklós főorvos, demencia szakértő, az Alzheimer Café meghonosítója tartott interaktív előadást a látottakról.

A dokumentumfilmmel az alkotók legfőbb célja az volt, hogy megismertessék az emberekkel ezt a betegséget, hogy elfogadóbbak legyenek a demens betegekkel szemben. Másrészt, hogy átadják azt a tudást, amit eddig orvos szakmailag tudunk az Alzheimer kórról, amivel segítséget nyújthatunk a bajba jutott hozzátartozóknak. A filmben a szakma 41 legnevesebb orvosa, kutatója mondja el, amit a betegségről tudni lehet. A film után az alkotók válaszoltak a felmerülő kérdésekre is.

Délután a mozgás élettani hatásáról, a táncterápia preventív hatásáról a demencia kezelésében címmel beszélt a szociális szakembereknek Nagy-Bana Zsanett táncterapeuta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában