2 órája
Csapadékvízelvezető-rendszer bővítését tervezik Martfűn
A második üteméhez érkezett a beruházás Martfűn. Folytatódik a csapadékvízelvezető-rendszer építése a tiszazugi településen.
Még tavaly októberben nyert a tiszazugi város önkormányzata európai uniós forrást az infrastruktúra fejlesztésére. A közel 273 millió forintot a csapadékvízelvezető-rendszer kiépítésére, korszerűsítésére fordítják. A martfűi Óváros területén hamarosan folytatódhat a munka. A település honlapján úgy fogalmaztak, a városvezetés az elmúlt időszakban sikeresen pályázott forrásokra, melyek révén több utcában már megtervezték az esővíz elvezetésének rendszereit, és most további utcákra is elkészítik a terveket.
– Az óváros utcáinak egyes részei kissé lankás, nem sík területen fekszenek, ami megnehezíti a csapadékvíz természetes elfolyását. Azokon a helyeken, ahol a víz nem tud megfelelően elfolyni, fennáll az esélye, hogy felgyülemlik, és károkat okoz az infrastruktúrában, valamint nehezíti a közlekedést. A városvezetés ezért döntött úgy, hogy a fennmaradó pályázati forrásokat is felhasználja a problémák megoldására – közölték.
A már befejezett utcák mellett jelenleg is folynak a tervezési munkák további területekre.