Kirándulás

2024.08.24. 13:30

Jászkunsági zarándokok járták be a pannonhalmi apátságot

Szolnoki, újszászi, tószegi és rákóczifalvai zarándokok látogattak el a közelmúltban hazánk egyik legismertebb kegyhelyére, a korábbi nevén Szent Márton-hegyeként ismert, ma az UNESCO Világörökség részét képező pannonhalmi bencés apátságba.

Szathmáry István

Amint azt Pélyi Istvánnétól, a csoport egyik tagjától megtudtuk, a szolnoki Jézus Szíve plébánia által szervezett negyvennyolc fős csoport Lédeczi Dénes esperesplébános atya lelki vezetésével a szolnoki Szent József-templomtól busszal indult az egynapos túrára, melynek során Pannonhalmán helyi vezetéssel tekintették meg a gótikus bazilikát, az altemplomot, a reneszánsz kerengőt, valamint a könyvtár látogatható részeit. 

A negyvennyolc fős csoport Lédeczi Dénes esperesplébános atya lelki vezetésével kereste fel a minap a pannonhalmi apátságot
Forrás: Beküldött fotó

Szintén a program része volt az ottani gyógynövénykert és az illatmúzeum bemutatása is. A program zárásaként a pannonhalmi Gyümölcsoltó Boldogasszony-templomban a település híveivel együtt vettek részt a szentmisén és a szentségimádáson, majd élményekkel eltelve aznap este érkeztek haza a vármegyeszékhelyre. 
Pannonhalma Győr-Moson-Sopron vármegyében található, a Pannonhalmi járás székhelye. 

Kedvelt turisztikai célpont, elsősorban a Pannonhalmi Bencés Főapátságról és annak épületeiről ismert, amelyek 1996 óta az UNESCO Világörökség részét képezik. 
A főapátság épületegyüttese a Bakony és a Kisalföld találkozásánál elterülő, közel 300 méter magas dombon, a Szent Márton-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus bazilika az évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát is meghatározzák. 
A tizenkilencedik századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek. Az egész épületegyüttest a magyar klasszicizmus egyik legismertebb alkotása, az 55 méter magas torony koronázza. 
 

A település híveivel együtt vettek részt a szentmisén

A negyvennyolc fős csoport Lédeczi Dénes esperesplébános atya lelki vezetésével kereste fel a minap a pannonhalmi apátságot 
Beküldött fotó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában