Támogatás

2024.08.26. 18:30

Már lehet pályázni az ösztöndíjra Jászapátin, a tanulmányi átlag is számít

A vissza nem térítendő pénzbeli támogatás mértéke fejenként havi tízezer forint, amely maximum öt tanulmányi hónapra adható. Szeptember végéig lehet pályázni az ösztöndíjra.

Illés Anita

Tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdetett a jászapáti önkormányzat a város közigazgatási területén állandó lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező, államilag elismert felsőoktatási intézményben, hallgatói jogviszony keretében, nappali munkarendben, államilag finanszírozott képzésben tanulók számára. 

ösztöndíj
Szeptember végéig lehet pályázni tanulmányi ösztöndíjra Jászapátin 
Fotó: Illusztráció / Forrás: Shutterstock.com

Formanyomtatványon kell benyújtani az ösztöndíj pályázatot

Amennyiben az adott szakon nem indult államilag támogatott képzés, akkor a költségtérítéses alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben tanulmányokat folytató diákok is pályázhatnak az ösztöndíjra. Ennek egyik feltétele a magyar állampolgárság, valamint az is fontos, hogy a pályázó előző félévre vonatkozó súlyozott tanulmányi átlaga legalább 4-es legyen. Nem pályázhat az a hallgató, aki Bursa Hungarica ösztöndíjban részesül – olvasható a felhívásban, melyet a város honlapján tettek közzé. A vissza nem térítendő pénzbeli támogatás mértéke fejenként havi tízezer forint, amely maximum öt tanulmányi hónapra adható. Félévenként egy alkalommal, egy összegben fizetik ki banki átutalással a hallgatónak. A pályázatokat szeptember 30-ig formanyomtatványon kell benyújtani személyesen vagy postai úton a polgármesteri hivatal hatósági és szervezési osztályán.  

 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában