Értékes gyűjtemény

2024.08.29. 15:30

Évtizedek gyűjtéséből rendeztek be tárlatot Kunszentmártonban

125 év történelmét foglalta össze a kunszentmártoni tárlat, melynek a Szabó Gyula Művelődési Központ adott helyet. Szabó Tamás, helyi gyűjtő a városról megjelent képeslapokból rendezett be kiállítást.

Pakainé Pusztai Nóra

A régi és a modern kettősségét figyelhették meg azok, akik a képeslapkiállítást megtekintették a kunszentmártoni Szabó Gyula Művelődési Központban. Szabó Tamás, helyi gyűjtő idején és energiáját nem kímélve az elmúlt harminc évének munkáját válogatta össze. A Körös part, a vasútállomás, a főtér, a templomok és kápolnák örök témát adtak a készítőknek, ezek a jellegzetes épületek és helyszínek időről időre visszaköszöntek a képaslapokon

Szabó Tamás, képeslap
Szabó Tamás helyi gyűjtő képeslapjaiból rendeztek be kiállítást Kunszentmártonban
Fotó: Pakainé Pusztai Nóra

– A legkorábbi 1899-es, a legújabb idén augusztusi, összesen tehát 125 év történetét foglalják magukba a képek – mutatott a legelsőre Szabó Tamás gyűjtő.

A szöveget még a kép alá írták akkoriban, a címzés az 1900-as években változott, amikor már a levelezőlap hátoldalára került és a mostanihoz hasonló kettes osztatú formát kapta. 

– Ezt és egy másikat a kiállítás előtt néhány nappal szereztem, több mint 30 évnyi gyűjtőmunka látható a falakon – mondta büszkén. Klasszikus gyűjtéssel, vásárlással, csereberével is kerültek hozzá ékességek, volt, ami vadregényes úton tévedt a gyűjtőhöz.

– A kép ugyanaz, a felirat már, ez nekünk gyűjtőknek már másnak számít – magyarázta, miközben sorban haladtunk a korban előre. 

– A kunszentmártoni képeslapkiadás nagyszerű emberei közé tartozott például Garay György, ők saját üzleteik népszerűsítésére használták ezeket – mutatott egy boltot ábrázolóra.

Egy-egy felvétel a régmúlt utcáiba repít vissza.

– Csodálatos látni, hogy egykor még hajózás volt a Körösön, uszályok álltak a part mentén. Ma már olyannyira eliszaposodott a folyó, hogy előfordul, át lehet rajta sétálni – emelte ki. 

A mozaikos, kis képekből álló lapok már az 1930-as éveket idézik, polgári témájúak, könnyen magával ragadják az embert. Különlegesnek számító darabok is keretbe kerültek a kiállítás idejére. Sőt hibásat is talált a gyűjtés közben Szabó Tamás.

– Tekerősök is vannak, sőt fényképpel díszítettek is igen népszerűek voltak, amiket a családon belül küldtek egymásnak általában a rokonok. Erről meg hiányzik a Kunszentmárton felirat – tette hozzá. 

Szabó Tamást egy-egy felvétel a régmúlt utcáiba repít vissza
Fotó: Pakainé Pusztai Nóra

A következő üveg alatt már a szocialista éra nyomait láthattuk. A gyűjtő tapasztalatai szerint a nyolcvanas évektől már szinte mindenki adott ki képeslapot, a Körös part, a főtéri szökőkút valamint a templom örök téma maradt.

– Most nagy divat a retro, a régiek újbóli nyomtatása, akadt viszont még új szerkesztésű, újabb fotókat felhasználó is – zárta gondolatait, amint végigértünk a kiállításon. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában