Rekonstrukció

2024.08.06. 16:00

A Szolnoki Szakképzési Centrum három településének tíz iskolaépületét is részben felújítják

A Szolnoki Szakképzési Centrum a jászkunsági vármegye négy városában tizenegy szakképző intézményt működtet. Az SzSzC, olykor pályázati támogatásokból, többször saját forrásból évek óta rengeteget fordít az iskolaépületei állagának megőrzésére, lehetőségeihez mérten a felújításaira, amellyel egyébként jelentősen növeli a helyi önkormányzati vagyonok értékét, hiszen ezek az ingatlanok az adott települések tulajdonában vannak.

Mészáros Géza

Mint arról Hicsó György, a Szolnoki Szakképzési Centrum kancellárja és Pogány Attila, az SzSzC kommunikációs referense érdeklődésünkre beszámolt, épületfelújításokra, illetve kisebb-nagyobb fejlesztésekre a racionális gazdálkodásnak köszönhetően ebben az esztendőben önerőből nyílt lehetőség.

SzSzC épületeinek felújítása, Iskolaépület-fejlesztések
A Szolnoki Szakképzési Centrum központi épületében, a Jendrassik György Gépipari Technikumban több felújítást is elvégeznek
Fotó: Mészáros Géza

A Szolnoki Szakképzési Centrum tizenegy szakképző intézményéből tízben sikerült különböző mértékű felújításokat megvalósítani, míg az újszászi iskolaépület szerencsére nem igényelt megújulást.

A munkálatok egy része már befejeződött, míg mások jelenleg is zajlanak, de a tervek szerint a tanévkezdésre ezek is megvalósulnak. A martfűi Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégiumnál a főépület faltőjárdáinak, valamint a lépcsők és rámpák felújítása valósul meg. A jászberényi Klapka György Technikum és Szakképző Iskolában az autószerelő tanműhelyépület aljzatszigetelése, a padló cseréje, valamint a falazat szigetelése szolgáltat munkát.

Szolnokon az SzSzC intézményeinek épülete közül egyiknél a tetőszerkezet, másiknál az aljzatszigetelés újul meg, így elmondható, hogy az összes iskolaépület hol tetőtől, hol talpig renoválják.

SzSzC épületeinek felújítása, Iskolaépület-fejlesztések
Az SzSzC tizenegy intézménye közül tíz iskolaépületet érint a fejlesztés. Képünkön a Vásárhelyi Pál technikum "védőfólia" alatt
Fotó: Mészáros Géza

A Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikumban egy új liftet is beszerelnek. Az intézményben a lift megépítése, azzal együtt az épület akadálymentesítése régóta a tervek között szerepelt. A szakképző intézményben igen népszerű a Gazdálkodás és menedzsment ágazatban az ötéves technikumi képzés, melynek végén a diákok pénzügyi-számviteli ügyintéző, valamint vállalkozási ügyviteli ügyintéző végzettséget szerezhetnek.

Az SzSzC vezetése úgy gondolja, hogy ezek azon szakmák közé tartoznak, amelyek a mozgásukban korlátozottak számára is kiváló elhelyezkedési esélyt jelentenek a munkaerőpiacon. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartják, hogy a mozgásukban korlátozott diákok és felnőttek – hiszen számukra is van meghirdetett ingyenes képzés, illetve oktatás – esetleg azért nem jelentkeznek ebbe az intézménybe, mert számukra az akadálymentesítés hiánya problémát jelent. Az új lift megépülésével ez az akadály is elhárul – magyarázták ezt a beruházást a Szolnoki Szakképzési Centrum vezetése.

SzSzC épületeinek felújítása
A Vásárhelyi Pál technikum épületében liftet is beszerelnek az akadálymentes oktatás érdekében
Fotó: Mészáros Géza

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában