Elismerés

2024.08.27. 17:00

Hivatásként tekint a tanításra Gecse Zoltán

Pedagógiai, nevelési díjat adományoztak Gecse Zoltánnak az állami ünnepen Martfűn. A tiszazugi önkormányzat hagyománya, hogy augusztus 20-án ismerik el a városért, az ott élő és dolgozó emberekért tevékenykedőket. A díjat dr. Papp Antal polgármester adta át.

Pakainé Pusztai Nóra

Minden évben augusztus 20-án tartanak városi ünnepséget Martfűn, idén sem volt ez másként. Az önkormányzati elismerő díjakat dr. Papp Antal polgármester a művelődési központban tartott rendezvényen adta át. A város honlapján úgy fogalmaztak, az önkormányzat számára mindenkor nagyon fontos volt a felnövekvő fiatal generációk fejlődésének biztosítása. E szép és nehéz feladat végrehajtásából a városunkban dolgozó pedagógusok jelentős részt vállalnak.Idén pedagógiai, nevelési díját adományoztak Gecse Zoltánnak, a Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium igazgatóhelyettesének.

Gecse Zoltán,elismerés
Gecse Zoltán, a Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium igazgatóhelyettese vette át az elismerést 
Forrás:  Martfű Média

A méltatásban elhangzott: Gecse Zoltán 1983 februárjában kezdett tanítani, az akkoriban Cipőipari Szakmunkásképző Intézetnek nevezett, mai nevén Martfűi Damjanich János Szakképző Iskolában. A cipőipari szakmai képzés számára nem munka, hanem mindig is a szívügye volt, a tanítást hivatásának tekintette. Tevékenységének egyik legkiemelkedőbb eredménye az iskola területén kialakított és máig működő könnyűipari tanműhely, melynek létrehozásához az anyagi források megteremtését is ő szervezte, és a kialakítás levezénylésében is tevékenyen részt vett. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában