Régen a víz járta, ma a gaz: a Vízjárási iskola szomorú története

Gaz és szemét – ez fogadja azokat, akik veszik a kihívást, és bekukucskálnak a Törtel külterületén lévő, a 4609-es út mentén álló, omladozó házba. Ma már nehéz elképzelni, de ez a ház nem egyszerűen egyike az Alföld számos helyen lévő, elhagyatott tanyáinak. Ez a törteli Vízjárási iskola, amelynek falai között két emberöltővel ezelőtt még gyermekzsivaj zengett.

A tanyasi gyerekek oktatását segítette a Vízjárási iskola

Az intézmény annak az ötezer tanyasi iskolának az egyike volt, amelyeket az előző évszázad húszas éveinek végén hoztak létre Klebelsberg Kuno ösztökélésére – az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter a fejébe vette, hogy kiűzi az analfabetizmust az országból, és hamar tele is szóratta az országot népiskolákkal.

A Vízjárási iskolát 1929-ben építették meg. A tanodához Beretvás János földbirtokos adományozta a földet, így az iskola hivatalosan a Beretvás iskola nevet viselte. A tanító javadalmazására pedig Farkas Ferenc földbirtokos 1200 négyszögöl területet adományozott.

A tanítás 1930-ban kezdődött a Vízjárási iskolában, a tisztelt tanár úr pedig Nagy János volt akkor, amikor a törteli Dömötör János az első osztályt elkezdte 1945-ben. A törteli férfi még egyike azoknak, akik a tanyasi oskola padját koptatták, az ő emlékeiben egy jó iskola él.

A Gerje-csatorna adta a nevét

– Szerettünk oda járni. A tantermek ki voltak meszelve fehérre, tiszták voltak a padok, biztonságban voltunk – mondta el hírportálunknak Dömötör János. A körülmények persze nem a mai értelemben véve voltak jók, hiszen például telente, amikor a diákoknak eleve térdig érő hóban kellett beküszködniük magukat az iskolába, megesett, hogy inkább fagyszünetet rendeltek el. Fűtés egyébként volt az épületben, a tüzelőről

• a Beretvás
• és a Farkas családok

gondoskodtak.

Utóbbi nem is véletlen, hiszen javarészt e két nemzetség környékbeli majorjából jártak be a tanulók, valamint a környéken lakó földművesek gyerekei. Vízjárásinak pedig azért nevezték el, mert mert a Törtel melletti Gerje-csatorna sokszor kiöntött, és a víz gyakran kijárt egészen az iskoláig, és elöntötte a környező földeket. Az iskolán pedig rajta ragadt a név.

– Négy osztály tanult ott, elsőtől a negyedikig, nagyjából 30-40-en jártunk oda. A tanító sportember volt, 160 centiméteres magasságot is át tudott ugrani. Minket is tanított magas- és távolugrásra, és futottunk is sokat – mesélte a testnevelés órákról Dömötör János. Ezeken kívül írást, olvasást és számtant oktatott Nagy János. Aki egyébként állami hivatala és a földfelajánlás ellenére nem élt nagy lábon. Mint Dömötör János elmondta, előfordult, hogy a környékbeliek segítették ki gabonával. A tanító öt saját gyerekével sem kivételezett: ők is a Vízjárási iskolába jártak, és velük is ugyanolyan szigorú volt, mint a többi lurkóval.

Idén 55 éve zárt be az iskola

Ami Dömötör Jánost illető: ő negyedikes koráig nevelkedett a Vízjárási iskolában, majd a törteli általános iskolába járt, utána pedig a családi gazdálkodásban folytatta.

– Nagyon el voltunk foglalva a gazdálkodással. Saját földünk kevés volt, árendás (haszonbér – a szerk.) földeken gazdálkodtunk, zöldséget, gyümölcsöt termesztettünk, volt kocsink, gépeink, lovaink. Sok helyre jártam velük magam is.

Aztán elérkezett 1959, ami nagy érvágás volt a Dömötör családnak.

– Jött a tagosítás. Be kellett adnunk mindenünket. Azokat a lovainkat is, amelyeket kicsi koruk óta neveltünk. Akkor az egész család sírt – mondta. Ő utána szolnoki kitérővel nyugdíjba vonulásáig a helyi tsz-ben dolgozott. És műveli a földet ma is, tanyáján állatokat nevel és maga vezeti traktorait.

– Hamarosan a 85-öt töltöm. Hogy hogyan bírom? Elég jól. Gyógyszert nem szedek, orvosnál talán ötven éve jártam utoljára.

Ezzel Dömötör úr jócskán lepipálta alma materét. A Vízjárási iskola nem vészelte túl a 20. századot, ajtajára szűk harminc év működés után 1969-ben – idén épp 55 éve – került lakat.