Nemzetközi projekt

2024.07.21. 08:00

Külföldön tanulmányozták a mesterséges intelligencia izgalmas világát a jászberényi pedagógusok

Újabb nemzetközi projektben vesz részt a jászberényi Bercsényi Miklós Általános Iskola. Az intézmény pedagógusai Görögországban és Törökországban is gyarapították ismereteiket a mesterséges intelligencia területén.

Illés Anita

A mesterséges intelligencia a témája annak az Erasmus+ projektnek, amelyben a Bercsényi Miklós Általános Iskola is részt vesz

mesterséges intelligencia
Egy Erasmus+ projekt keretében nemrég Törökországban jártak a jászberényi iskola pedagógusai. Külföldi kollégáikkal a mesterséges intelligencia témában szerzett tapasztalataikat összegezték
Forrás: Beküldött fotó

Az oktatásban is új lehetőségeket ad a mesterséges intelligencia

Görög koordinátor irányításával török, cseh, erdélyi intézmények és szervezetek dolgoznak együtt a jászberényi iskolával. Első találkozójuk tavaly ősszel volt Görögországban, Lamiában, majd idén májusban szintén Lamia adott otthont egy tanfolyamnak, ahol hét jászberényi tanár gyarapította ismereteit a mesterséges intelligencia területén – számolt be lapunknak Kiss Attila, testnevelő tanár. Június utolsó hetében újabb négy magyar pedagógus utazhatott külföldre, ezúttal a törökországi Bursába, ahol összegezték az eddigi munkát, az elért célokat és meghatároztak a következő feladatokat. A projekt 2025-ben fejeződik be, a következő tanévben várhatóan tanulók is utazhatnak tapasztalatszerzésre külföldre. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában