Semmelweis-nap

2024.07.02. 17:20

Ketten vehették át a rangos egészségügyi díjat Szolnokon – galériával és videóval

Idén is a szolnoki városházán megtartott ünnepségen adták át a kivételes szociális érzékenységéről ismert szolnoki orvosról elnevezett Kálmándi Mihály-díjat. A Semmelweis-nap alkalmából rendezett keddi eseményen Szalay Ferenc polgármester mondott köszöntőt, majd az elismerések átadása következett.

Pakainé Pusztai Nóra

A városháza dísztermében, a Semmelweis-nap alkalmából tartottak ünnepséget kedden.

Kálmándy-Mihály díj
Dr. Szénási Szilvia (középen) és dr. Durst János vehetett át Kálmándi Mihály-díjat Szolnokon
Fotó: Mészáros János

A rendezvényen Szalay Ferenc polgármester mondott köszöntőt.

– Alapigazság: ha egészség van, minden van. Nagyon fontos, hogy és miképpen végzik az egészségügyben dolgozók a munkájukat, az mennyire példaértékű. Felkészültségről, lelkiismeretes munkáról beszélhetünk – emelte ki. Hozzátette, hogy az elmúlt években milyen infrastrukturális fejlesztések valósultak meg Szolnokon. 

– A város feladata a stratégiai gondolkodás, mely szerint a primer prevenció nélkülözhetetlen. A cél, hogy az emberek ne legyenek betegek. Ebben jelentős szerepe van a szűrési programoknak és a gyerekek mozgásigényének felkeltésének – mondta. 

Szolnok közgyűlése harminc éve, 1994-ben díjat alapított a városban az egészségügy területén kimagasló munkát végző szakemberek tevékenységének elismerésére. A díj a településen hosszú időn keresztül áldozatos, gyógyító munkát végző, kivételes szociális érzékenységgel rendelkező orvosnak dr. Kálmándi Mihálynak állít emléket. Az elismerés plakettből, oklevélből és pénzjutalomból áll.

Ketten vehettek át Kálmándi Mihály-díjat

A város vezetője Kálmándi Mihály-díjat adott át dr. Durst János, nyugalmazott városi tisztifőorvosnak. A méltatásban elhangzott, hogy Durst János 1939. június 29-én született Szolnokon. A Verseghy Ferenc Gimnáziumban szerzett érettségi után sikeresen felvételizett a Szegedi Orvostudományi Egyetemre. A hatvanas évektől a vármegye területén szűrővizsgálatokat szervezett munkatársaival az enterális járványok megelőzése érdekében.

– Mindig is első és kiemelkedő szereppel bírt számára az emberek egészségének maximális védelme – hangsúlyozták a díjazottról.

Közel 20 éven át oktatott közegészségügyet és járványtant egyetemi hallgatóknak. 2023-ban a Szegedi Orvostudományi Egyetemtől hatvan éven át kifejtett szakmai tevékenységének elismeréseként gyémánt oklevelet vehetett át. Dr. Durst János a mikrofonhoz lépve mondott köszönetet. Kiemelte, különös helyet foglal el a szívében ez az elismerés, mert szülővárosától kapta. 

Holisztikus szemléletű orvos munkáját emelték ki

2024-ben Kálmándi Mihály-díjat vehetett át dr. Szénási Szilvia, felnőtt házi-, repülő-, sport-, valamint hagyományos kínai orvos, fülakupunktúrás addiktológus, holisztikus orvos.

A díjazott életútjának ismertetése során elhangzott, hogy 2011-ben szerzett a Szegedi Tudományegyetemen háziorvostanból szakvizsgát.

– Szakmai igényességéből adódóan folyamatosan bővíti, csiszolja meglévő tudását, szomjazza az új medicinákhoz, gyógyításhoz kötődő információkat. Hiszi és vallja, hogy az emberre egészként, test, lélek, szellem vonalában kell tekinteni – hangzott el a méltatásban.

Betegedukációs és egészségszemlélet formáló előadásairól is szót ejtettek. Dr. Szénási Szilvia hálával és meghatottsággal a hangjában köszönte meg családjának, munkatársainak, az idős klubok tagjainak, vezetőinek a támogatást.

– Az elmúlt években sokszor ültem az első sorokban és figyeltem, ahogy a kollégák átveszik a Kálmándi-díjat, nagyon büszke voltam rájuk. Titkon volt egy vágyam, hogy egyszer én is itt állhassak. A gondolatoknak teremtő ereje van, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar bekövetkezik – mondta.

Címzetes főorvosi címeket is átadtak

Az az orvos, aki 20 éven keresztül folyamatosan alapellátási feladatokat látott el, címzetes főorvosi cím használatára jogosult.  Ezen alkalomból díszoklevelet vehetett át dr. Bus Erika, dr. Kovács Éva, dr. Pongrácz Tünde, dr. Stoszek Ágnes. Az elismerést dr. Nagy Gabriellának is eljuttatják. 

A városházán tartott rendezvényt a Flow vonószenekar előadása zárta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában