Katonaélet

2024.07.26. 17:30

Kihívásokkal teli, harcos honvédelmi táborba vonultak be a fiatalok Jászapátin

Hivatásos katonák népszerűsítették a katonai pályát és a Honvéd Kadét Programot Jászapátin. A honvédelmi tábor záróünnepségén kiderült, hogy ki volt a legjobban teljesítő, legfegyelmezettebb táborlakó.

Illés Anita

Mintegy negyven fiatal részvételével szerveztek nemrég harcos tematikájú honvédelmi tábort Jászapátin, a Tölgyes Strand és Kemping területén. A diákok megismerkedtek a Magyar Honvédséggel, katonai alapismereteket sajátítottak el, egészségügyi és alaki foglalkozásokon gyarapították ismereteiket és nem utolsósorban megtapasztalták az összetartozás érzését. 

honvédelmi tábor
Harcos honvédelmi tábort tartottak fiataloknak Jászapátin
Fotó: Pesti József

Hagyományosan a honvédelmi tábor záróünnepségén adták át a bordó barett sapkát

A Magyar Honvédség Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred vitéz Horgos Dezső 68. Területvédelmi Zászlóalj közreműködésével július 15. és 19. között rendezett tábor hagyományosan záróünnepséggel ért véget, melyen a fiatalok katonai bemutatót tartottak szüleik és a meghívott vendégek számára. Az eseményen Farkas Ferenc polgármester és Rigó Zoltán őrnagy mondott ünnepi beszédet, majd Fejes Erika törzsőrmester asszony, táborparancsnok elismerésekkel jutalmazta a táborlakókat. Átadták a legjobban teljesítő, legfegyelmezettebb táborozónak járó bordó barett sapkát is, melyet Polgár Dániel érdemelt meg. A rendezvény a táborzászló ünnepélyes levonásával ért véget. 


 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában