Beruházás

2024.07.16. 16:30

Hasznosul az államtól kapott földterület Cibakházán

Cibakháza is azon ötezer fő alatti települések közé tartozik, melyek földterületet kaptak a magyar államtól. Az önkormányzat már a hasznosításon, felújításon gondolkodik.

Pakainé Pusztai Nóra

Országszerte több mint egy milliárd forint értékű földterület került nemrégiben az önkormányzatokhoz.  A részletekről Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos még július elején nyilatkozott. Az állami feladatellátáshoz nem szükséges állami tulajdonú ingatlanokra vonatkozik a határozat, melyeket ingyenesen adják át az ötezer lélekszám alatti, valamint az öt- és tizenötezer lakos közötti települések önkormányzatai részére. A cibakháziak két területet is kaptak, az egyik egy belterületi földút, mely igencsak felújításra szorul.

földterület
A cibakiak két földterületet is kaptak, az egyik egy belterületi földút, mely igencsak felújításra szorul
Fotó: Knap Zoltán / Forrás: Illusztráció

– Nem tudom, miért volt eddig állami tulajdon, de örülünk, hogy hozzánk került, mivel így pályázhatunk a felújítására, stabilizálására, egyébként egy elég forgalmas szakaszról van szó és ráférne a korszerűsítés – magyarázta Hegyes Zoltán polgármester.

A tulajdonjog rendezés tehát lehetőséget ad a fejlesztésre a tiszazugi nagyközségben, figyelik, milyen forrásból költhetnek majd a munkálatokra.

A másik Magyar Közlönyben említett telek egy zártkerti terület, ami két önkormányzati tulajdonú föld között húzódik.

– Ennek különösebb jelentősége nincs, a két telek közti átjárhatóságot biztosítja ezután is a terület – tudtuk meg a település vezetőjétől.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában