Felsőoktatás

2024.07.25. 17:45

Felvételi: több mint 340 új hallgató kezdheti meg tanulmányait a Jászberényi Campuson

Az előző évhez képest többen kezdhetik meg tanulmányaikat az egri székhelyű Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. A felvételi ponthatár megállapítás alapján több mint 2700 jelentkező iratkozhat be szeptemberben az egyetem egri és jászberényi képzéseire.

Illés Anita

Már a jelentkezési adatok is azt mutatták, hogy az idei évben még az előző évitől is többen kezdhetik meg tanulmányaikat az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen (EKKE). Ebben az évben több mint hétezren jelentkeztek az intézmény valamely képzésére és közülük közel négyezren az egri székhelyű egyetemet jelölték meg első helyen. A felvételi ponthatár megállapítás alapján több mint 2700 hallgató iratkozhat be szeptemberben az egyetem egri és jászberényi képzési helyén – közölte honlapján az intézmény. 

felvételi
Kihirdették a 2024-es felvételi ponthatárokat, mely alapján 343 új diák tanulhat szeptembertől a Jászberényi Campuson
Fotó: Pesti József

Felvételi 2024: továbbra is kedvelt az EKKE pedagógusképzése

A leendő hallgatók zöme, 2451 fő állami ösztöndíjas képzésben vesz részt szeptembertől. A felvettek közül 2371 diák Egerben, míg 343-en Jászberényben tanulhatnak. A legtöbben, mintegy 1800-an levelező tagozatos képzésben vesznek majd részt. A felvettek 62 százaléka alapszakon, több mint 800-an pedig  mesterfokozatot nyújtó képzésben kezdik meg tanulmányaikat. Felsőoktatási szakképzésre 246-an iratkozhatnak be idén szeptemberben. 

Az EKKE tájékoztatása szerint továbbra is igen kedvelt az egyetem oktatási kínálatából a pedagógusképzés: a felvettek közel fele, 47 százaléka ezen a területen kezdi meg tanulmányait. A legkeresettebbek a gyógypedagógus- és az óvodapedagógus szakok, valamint népszerűek az államilag támogatott, rövid ciklusú tanárképzések. Gazdaságtudományi képzéseken 340-en, informatikán és sporttudományi képzéseken több mint 200 hallgató tanulhat. Sok hallgatót vonzott a művészeti képzési terület, s ezek közül is kiemelkedően népszerű a tervezőgrafika, valamint a mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak. Első alkalommal indít az intézmény biológus, illetve a mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő mesterszakokat. A természettudományok iránt is nőtt a kereslet, az előző évhez képest 34 százalékkal tanulhatnak többen ezen a területen. 

Pótfelvételivel is be lehet jutni az EKKE képzéseire

Az egyetem közleményében felhívta a figyelmet a pótfelvételi eljárásra, mely július 30-án indul és augusztus 7-ig tart. Aki nem nyert felvételt a július 24-i ponthatár-megállapítás során, vagy nem jelentkezett az általános felvételi eljárásban, a pótfelvételin nyújthat be jelentkezést az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem valamennyi képzési területére. 

Pótfelvételi eljárásban meghirdetett állami ösztöndíjas képzések az EKKÉ-n: agrár képzések (szőlész-borász mérnöki, gyógy- és fűszernövények), pedagógusképzés alapszakjai (csecsemő- és kisgyermeknevelő, gyógypedagógus, óvodapedagógus, tanító); osztatlan és rövid ciklusú (2-3-4 féléves) tanárképzés; kántor alapszak; informatika képzési terület szakjai (gazdaságinformatikus, programtervező informatikus); természettudományok alapszakjai (biológia, földrajz, kémia, környezettan, matematika). Az ösztöndíjakról is részletesen tájékoztatják a hallgatókat az egyetem honlapján. 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában